Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kínával fenntartott stratégiai együttműködéséből
Több mint tízezer munkahely jött létre így hazánkban.
Több mint tízezer munkahely jött létre így hazánkban.

Megölt nyolc diákot egy 40 éves férfi egy közép-kínai általános iskolában, másik kettőt pedig megsebesített – közölte kedden a rendőrség.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eddig halált okozó testi sértés volt a vád. Ma döntenek a letartóztatásáról.

A Tisza Párthoz köthető konvergenciaprogram súlyos terheket róna a magyar családokra.

Miközben a szignók, a szakértői szálak és a belső források alapján is Magyar Péterékhez köthető a tervezet, a balliberális sajtó csak gúnyolódik és tagad.

Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.

Az IDF a merényletet követően útzárakat állított fel.

A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.

A jellegzetes piros postaládákat rövidesen már csak múzeumokban lehet látni.

Megtartotta a szerdai, Sunderland elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját a Liverpool edzője.

Számos juttatás mértékéhez a mindenkori legkisebb kereset jelenti a szorzót.

Rotterdamban botrányosan ért véget a Dánia–Románia csoportmeccs a női kézilabda-vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.