Összefognak az állattartók a magasabb átvételi árakért
Az önköltségi árak emelkedését már nem tudják kigazdálkodni az állati termékeket előállító szereplők.
Az önköltségi árak emelkedését már nem tudják kigazdálkodni az állati termékeket előállító szereplők.

A drágulás nem egyik napról a másikra megy végbe, mivel a hirtelen áremelés senkinek sem lenne érdeke.

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon 2020. március 18-án.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.