Szerelem lett az internetes ismerkedésből, elkeserítő, hogyan végződött
Súlyos ügy.
Súlyos ügy.

A XXI. század embere életének egyre nagyobb hányadát az online térben éli: onnan tájékozódik, ott vásárol, és ott is ismerkedik. A társkereső oldalak virágkorukat élik.

A dél-romániai Craiova egyik elitiskolájának számító Carol I. főgimnázium 16 diákja látogatott el a Székelyföld egyik legrangosabb tanintézetének tekintett székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjaihoz, hogy ismerkedjenek egymás kultúrájával, bontsák



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Az ukránok és az amerikaiak eközben újabb tárgyaláson vannak túl.

A figyelmes gesztusuk egyfajta munkásőrüzenet a Tisza felé: Veled vagyunk, Mentelmi Peti!

Megint nem a McLaren elképzelései szerint alakult egy Forma–1-es versenyhétvége vasárnapja.

A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Az eltörléskultúra egyik veszte, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.