Rosonczy-Kovács Mihály: E pillanatban nincs jogbiztonság Lengyelországban
Lengyelországban Donald Tusk vezetésével politikai tisztogatás kezdődött, amelynek legújabb lépését elemezte a szakértő lapunknak.
Lengyelországban Donald Tusk vezetésével politikai tisztogatás kezdődött, amelynek legújabb lépését elemezte a szakértő lapunknak.

A pedagógusok munkabeszüntetése polgári engedetlenség formájában, valamint annak tudomásulvétele az érintett gyermekek jogaival kapcsolatosan visszásságot idézhet elő, ezért jogellenes.

Kínzó kérdések ezek… figyelni is fogunk a fejleményekre.

Sérti a jogbiztonságot, ezért visszavonták a „spiclitörvénynek” nevezett hódmezővásárhelyi rendeletet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

Az alelnök Európát is bírálta.

Ők a legfőbb háborús héják.

A családbarát politkai program újabb, kézzelfogható lépése.

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.