Ötszázötven éve hunyt el Janus Pannonius
„…mert ragyogó és szép a tehetség, mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.”
„…mert ragyogó és szép a tehetség, mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.