Ötszázötven éve hunyt el Janus Pannonius

„…mert ragyogó és szép a tehetség, mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.”

Gian Giacomo Dal Forno, "Janos da Csezsmicze", 1942 (Sala dei Quaranta, Palazzo Bo, Padova). Forrás: ilbolive.unipd.it

Előbb Ferrarában tanult Guarino da Verona nagy hírű iskolájában, melyet az Este család támogatott, s ahonnan több jeles költő és tudós is kikerült. Itt ismerkedett meg későbbi legjobb barátjával, Galeotto Marzióval, aki aztán éppen e barátságból kifolyólag többször is Magyarországra látogatott, sőt hosszasan itt is időzött. 

Galeotto Mátyás királlyal is közeli kapcsolatba került, amiről többek között az a műve is tanúskodik, melyben megörökítette az uralkodó bölcs mondásait és tetteit 

(De egregie, sapienter et iocose dictis ac factis Matthiae regis – Mátyás király jeles, bölcs és elmés mondásairól és tetteiről). A kor ünnepelt festője, Andrea Mantegna is emléket állított Galeotto Marzio és Janus barátságának, melyért utóbbi egy versben mondott köszönetet:

                                   Mint ahogy Appelles csodaszép képén a királlyal,

                                     Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát,

                                   Úgy áll Janusszal most egy vásznon Galeotto,

                                     Szét nem tépheti már semmi erő frigyüket.

                                   Mantegnám, kegyedet meghálálhatja-e Múzsánk,

                                     Érdemeid teljét éneke zengheti-e?

                                   Képeden élni fog arcunk sok-sok századon által,

                                     Bár testünket a föld mély öle nyelte be rég. [3]

Janus jóslata végül nem teljesedett be: a szóban forgó Mantegna-képet nem ismerjük, azonban feltételezések szerint a mester egy másik munkáján is megjelenítette az ifjú költőt, méghozzá azon a freskócikluson, mely Szent Kristóf legendáját ábrázolja.

Andrea Mantegna: Szent Kristóf legendája (részlet, Padova, Eremitani-kápolna) Forrás: Wikipédia

Ferrarai tanulmányai idején bontakozott ki Janus költői zsenialitása, mely hamar ismertté tette őt egész Itáliában. Változatos témájú epigrammáiból és elégiáiból a klasszikus kultúra szellemiségében tobzódó reneszánsz életöröme és energiája árad.

Hét évnyi tanulás után elhagyta Guarino iskoláját és beiratkozott a padovai egyetemre kánonjogot hallgatni, ahol 1458-ban doktori címet szerzett. Padovai tartózkodásának állít emléket az a 2017-ben felavatott szobor, mely az egyetemhez tartozó Palazzo Maldura kertjében található és a Milánóban élő magyar szobrászművész, Oláh Arré Éva alkotása.

Azonban nem csak ez a szobor emlékeztet Janus padovai diákéveire: az egyetem híres külföldi diákjait felsorakoztató termében, a Sala dei Quarantában (Negyvenek Csarnoka) is látható a képmása, melyet 1942-ben Gian Giacomo del Forno készített.

Itáliából hazatérve gyors politikai karriert futott be és magas egyházi méltóságokat kapott támogatóinak, Vitéz Jánosnak és Mátyás királynak köszönhetően. 

1459-ben királyi személynök lett, majd egy év múlva a királyné, Podjebrád Katalin kancellárja. Az 1460-as években a királyi oklevelek és diplomáciai levelek jelentős részét ő írta. 1465-ben követséget vezetett II. Pál pápához, akitől jelentős anyagi támogatást sikerült szereznie a török elleni harcokhoz, és megkapta a pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana alapításához szükséges kiváltságokat is. 

Később szlavón bánként a déli határok török elleni védelme lett a feladata. Egyházi pályafutásának csúcspontját a pécsi püspökség elnyerése jelentette, azonban mivel többnyire Budán tartózkodott, inkább segédpüspöke kormányozta helyette tartományát.

A közéleti sikerekre azonban magánéleti tragédiák vetettek árnyékot: 1463-ban elveszítette édesanyját, majd hamarosan a saját egészsége is megrendült, és szervezetét fokozatosan felemésztette a tüdőbaj.

Az átélt események, jó és rossz élmények hatására költészetének hangneme is megváltozott: az élcelődő, sokszor pajzán epigrammák helyét az uralkodót és környezetét ünneplő alkalmi költemények és a barátokhoz írt komoly hangvételű versek vették át. 

A téli hidegben magányosan virágzó mandulafácska szimbóluma jól érzékelteti a Múzsákat elsőként barbár földre vezető öntudatos költő fájdalmát az értő közönség, a szellemileg inspiráló közeg hiánya és saját kulturális izoláltsága miatt. 

Több költeményében szinte tapintható realitással ábrázolta betegsége fokozatos előrehaladását, fizikai tüneteit, testi és lelki gyötrődését:

                                   Mintha vad, éles nyíl verné át, oldalam úgy fáj,

                                     Számban sűrüsödik s véresen ömlik a nyál.

                                   Méghozzá: lélegzet alig jön gyenge tüdőmből,

                                     S közben a száraz láz rossz tüze perzsel, emészt.

                                   Nincs pihenés; kerül éjjel-nappal a jószivü álom,

                                     Virrasztok, s iszonyú képsorokat hoz a láz.

                                   Más beteg annyit elér sorsától bús jutalomként,

                                     Hogy kimerült testét álom erősiti meg.

                                   Ám gyötrelmemben soha sincs egy órai csendem,

                                     Csak nyögök és epedek, s nem hagy aludni a kín. [4]

A halál közelségében az újplatonizmus tanai nyújtottak számára némi vigaszt: utolsó nagy elégiáiban e filozófiai irányzatnak a lélek halhatatlanságával kapcsolatos tézisei jelennek meg, leglátványosabban talán az Ad animam suam (Saját lelkéhez) című költeményében. [5] 

A késő antikvitásban oly népszerű újplatonizmus eszméit a reneszánszban Marsilio Ficino eleveníti fel és fejleszti tovább a humanista gondolkodásmódhoz igazítva. Janus valószínűleg római követjárása során ismerkedett meg a jeles filozófussal, akinek pár évvel később elküldte elégiáit. 

Ficino cserébe Platón Symposionjához írott kommentárjával ajándékozta meg a költőt, és a küldeményhez csatolt levélben kifejezte abbéli reményét, hogy Janus tekintélye majd az ő művének is elismerést szerez: „…írásainknak hitelt ad majd a te nem csekély tekintélyed, úgyhogy ha a pannonoknál elismerésre találnak, azt legalább annyira köszönhetik Janusnak, mint Marsiliónak. 

Így, aki elsőként vezette vissza a Dunához a Múzsákat, Platónt is elviszi majd ugyanoda.” [6] Janus bizonyára nagyon örült az ajándéknak, mivel ekkoriban éppen az újplatonizmus megalapítójának, Plótinosznak a latinra fordításával foglalatoskodott. 

A fordításban egyébként már itáliai diákévei alatt is nagy kedvét lelte: akkor még leginkább verseket fordított latinra, magyarországi alkotói korszakában azonban már egyértelműen a prózai műfajokat preferálta, azokból is Plótinosz mellett Démoszthenész és Plutarkhosz műveit. Az utóbbi szerző királyok és császárok bölcs mondásait tartalmazó munkájának fordítását Janus Mátyás királynak ajánlotta.

Nem tudható pontosan, mikor és miért romlott meg az uralkodó és Janus Pannonius között a viszony, ám a köztük lévő nézetkülönbségek végül oda vezettek, hogy nagybátyja, Vitéz János mellé állva vezető szerepet vállalt a Mátyás politikájával elégedetlen főurak 1471. évi összeesküvésében. 

A király megbuktatására tett kísérlet idejekorán kitudódott és kudarcba fulladt, a résztvevők többségét elfogták, a király pedig egyezséget kötött velük, Janus azonban elmenekült és nem akart behódolni. 

Előbb Pécsre ment, ahonnan aztán Itáliába szeretett volna távozni, azonban útközben egyébként is gyenge egészségi állapota válságosra fordult, ezért kénytelen volt megállni az összeesküvésben ugyancsak részt vevő Laki Thuz Osvát zágrábi püspök egyik erősségénél, Medvevárban. Itt érte a halál 1472 nagypéntekén.

Először a Varasdhoz közeli remetei pálos kolostorban temették el, később holttestét titokban Pécsre szállították, ahol aztán a pécsi székeskáptalan tagjai az egyik kápolnában, egy beszurkozott koporsóban őrizték mindaddig, míg Mátyástól nem kaptak engedélyt arra, hogy megadják neki a végtisztességet. 

Bonfini szerint a királyt megrendítette egykori híve szomorú sorsa, és pompás gyászszertartást rendezett neki. Sírját 1991-ben fedezték fel a pécsi székesegyház altemplomában, a sír feltárását és a maradványok tudományos vizsgálatát követően ünnepélyes újratemetésére ugyanott 2008. október 21-én került sor.

A latin nyelvű humanista költészet első magyarországi művelőjeként Janus Pannonius nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy bekapcsolja hazánkat a korabeli Európa kulturális vérkeringésébe. Szőcs Géza gondolatmenetét ideidézve: személye a kultúrák találkozásának és szintézisének szimbóluma, költészete az antik műveltséget saját korának műveltségével kötötte össze, felmutatva hogyan lehet a múlt értékeit a jövőben újrateremteni.

A szerző Tóth Orsolya, a Magyarságkutató Intézet (Klasszika-Filológiai Kutatóközpont) munkatársa

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.

Borítókép: Gian Giacomo Dal Forno, „Janos da Csezsmicze”, 1942 (Sala dei Quaranta, Palazzo Bo, Padova). Forrás: ilbolive.unipd.it