
Érezhetően javította a Déli pályaudvar környékén élők életminőségét a dízel tolatómozdonyok kitiltása a területről – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A vasút hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, köztük a rekordokat döntő turizmus teljesítményéhez, eljuttatja a dolgozókat a munkahelyükre, szerepet játszik a környezetterhelés csökkentésében.
Október 1-jétől november közepéig változik a Gyermekvasút menetrendje, néhány napig pedig a teljes vonalon szünetel a forgalom pályakarbantartás miatt – közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
Lezárják a Lánchidat vasárnap kora este, várhatóan hat órától fél nyolcig a mellrák elleni küzdelmet népszerűsítő esemény idejére – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A KSH legfrissebb kiadványa szerint bár kevesebben sérültek meg a közutakon, továbbra is jelentős a gyorshajtás miatt okozott balesetek aránya.
2010 óta több mint 6 ezer kilométer közút korszerűsítését végezték el Magyarországon – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hogyan formálta az árapály-öntözés a világ első városait Mezopotámiában?
Budakeszin bukkantak rájuk.
Népszerű az esztergomi gyártású Suzuki Vitara, de érdekes módon egy másik autómárka áll a toplista élén.
Számos vállalkozás látta kárát a bűncselekmény-sorozatnak.
Menekítették az embereket.
Száz év telt el, Istenem, s hová jutottunk azóta...
A Fidesz EP-képviselője az EP strasbourgi plenáris ülésén élesen bírálta az Európai Bizottság politikáját, és új vezetést sürgetett az európai polgárok valós érdekeinek képviseletére.
Menekítették az embereket.
A Fidesz EP-képviselője az EP strasbourgi plenáris ülésén élesen bírálta az Európai Bizottság politikáját, és új vezetést sürgetett az európai polgárok valós érdekeinek képviseletére.
Egyes településeken több tucat új ingatlan építése is megkezdődhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.