Palkovics László: Nincs egységes megoldás a jövő közlekedésére
A járműipar szereplőinek egy sor új kihívásnak kell megfelelniük, a megoldások pedig csak összetettek lehetnek – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
A járműipar szereplőinek egy sor új kihívásnak kell megfelelniük, a megoldások pedig csak összetettek lehetnek – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
Sűríti hétfőtől a reggeli vonatok menetrendjét a legnagyobb utasforgalmú Budapest-Nyugati pályaudvar-Cegléd-Szolnok és Budapest-Cegléd-Kecskemét elővárosi vonalakon a MÁV-Start.
Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmát érintően.
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
Két éven belül személyforgalmat lehetővé tévő kompösszekötettéssel új határátkelő létesül Magyarország és Szlovákia között, a Komárom-Esztergom megyei Neszmélyt és a felvidéki Dunaradványt összekötve – hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón cs
A környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros túrák, programok megrendezésére 23 millió forintot oszt szét az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt a merénylő.
A politikus szerint a választások előtt bizonyos témákról nem szabad beszélni, a győzelem után viszont mindent lehet.
A válogatott hazai találkozói akkor is telt, vagy közel telt házasak, ha nem Cristiano Ronaldo az ellenfél.
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.