Vasútfejlesztésről is tárgyalt Palkovics László Belgrádban
Palkovics László a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy szerb kollégájával legfőképpen a Budapest-Belgrád-vasútvonal építéséről tárgyalt.
Palkovics László a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy szerb kollégájával legfőképpen a Budapest-Belgrád-vasútvonal építéséről tárgyalt.
Hárman életüket vesztették az 5402-es főúton Kiskunmajsa és Kiskunhalas között, ahol két személyautó összeütközött pénteken – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A március 15-i rendezvények miatt jelentős változásokra kell számítani a fővárosi tömegközlekedésben pénteken és szombaton – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
Országszerte és Budapest több kerületében forgalomkorlátozások lesznek a következő napokban a március 15-ei rendezvények miatt – olvasható a rendőrség honlapján.
Csaknem másfél milliárd forintból összesen 5,7 kilométer földutat aszfaltoznak le Budapest XVII. kerületében a fővárosi útépítési program keretében 2019-ben – közölte Dunai Mónika, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselője szerdán, sajtótájékoztatón.
Csütörtöktől újabb terelésekre kell számítani az M1-es autópálya M15-ösre vezető ágán a csomópont építése miatt – közölte a Magyar Közút kedden az MTI-vel.
Áprilistól kétszintű ügyfélhitelesítést vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a weboldalain bankkártyás vásárlásoknál – közölte a NÚSZ Zrt. kedden az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Intert erősítő Henrih Mhitarjan visszatérhet a válogatottba, Jegise Melikjan szövetségi kapitány már felvette vele a kapcsolatot.
Az október közepéig tartó gyakorlaton a Magyar Honvédség teljes állománya és szövetséges erők vesznek részt.
Hétfőig közlekedik majd az a szerelvény, amely a jövő hétvégén rendezendő belvárosi bemutató versenyautóit viszi.
A szag volt gyanús.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.