Szijjártó Péter: Hazánk a párbeszéd folytatására szólítja fel a világpolitika szereplőit
A külügyminiszter Brüsszelben elmondta: az erőfitogtatás helyett vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz.
A külügyminiszter Brüsszelben elmondta: az erőfitogtatás helyett vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz.

Az EU Külügyminiszteri Tanácsa ezzel az EP elé terjeszti a javaslatot, amelyben Várhelyi Olivér, mint a bővítési portfólióra jelölt magyar biztos is szerepel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Összenő, ami összetartozik.

Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.

Ők a legfőbb háborús héják.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.

Erre senki nem számított.

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.

Többféle kávé van: ébredős, lazítós, majd meghalok a fáradtságtól kávé, az alibi- és van a hálakávé.

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.