Szijjártó Péter: Elfogadták az új Európai Bizottság összetételére vonatkozó javaslatot

Az EU Külügyminiszteri Tanácsa ezzel az EP elé terjeszti a javaslatot, amelyben Várhelyi Olivér, mint a bővítési portfólióra jelölt magyar biztos is szerepel.

Forrás: MTI2019. 11. 25. 11:03
VÁRHELYI Olivér; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter és Várhelyi Olivér együtt érkezett meg a Külügyek Tanácsa fejlesztéspolitikával foglalkozó ülésére Fotó: KKM/Borsos Mátyás Forrás: MTI/KKM/Borsos Mátyás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa úgy döntött, hogy elfogadja, ezzel az Európai Parlament elé terjeszti az új Európai Bizottság személyi összetételére vonatkozó javaslatot, amelyben Várhelyi Olivér, mint a bővítési portfólióra jelölt magyar biztos is szerepel – közölte külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az uniós tagországok külügyminisztereiből álló tanácsnak ezzel a döntésével véglegessé vált azon nemzetközi „bevándorláspárti erők” törekvéseinek kudarca, amelyek folyamatosan próbálták megakadályozni, hogy a magyar kormány jelöltje tölthesse be a bővítési biztosi portfóliót.

„Ezzel a döntéssel immáron biztossá vált, hogy a magyar biztos az új Európai Bizottság egyik legfontosabb pozícióját töltheti be, hiszen az Európai Unió Bővítési politikája az egyik legfontosabb uniós politika, és az Európai Unió jövője szempontjából az egyik legnagyobb jelentőségű terület” – közölte a miniszter.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november 1-jén lépett volna hivatalba, azonban ezt három – a magyar, a román és a francia – biztosjelölt európai parlamenti elutasítása miatt el kellett halasztani.

Az új bizottság a tervek szerint december 1-jén kezdi meg munkáját. Az Európai Parlament (EP) plénuma november 27-én szavaz az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról.

Az új összetételű testület hivatalba lépéséig Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.

Szijjártó Péter és Várhelyi Olivér együtt érkezett meg a Külügyek Tanácsa fejlesztéspolitikával foglalkozó ülésére
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.