Szándéknyilatkozatot adtak ki a V4-ek legfőbb ügyészei
A legfőbb ügyészek a környezetet érintő bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedéseket vitatták meg Pozsonyban.
A legfőbb ügyészek a környezetet érintő bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedéseket vitatták meg Pozsonyban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

Hibrid támadásként értelmezik a helyzetet.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

A pácienseknek a mostaninál sokkal jobban a zsebükbe kellene nyúlniuk, miközben nem kapnának feltétlenül jobb ellátást.

Elsőre gyerekjátéknak tűnik, a végeredmény mégis csalódást keltő.

Rémisztő, hogy milyen arányban kellett eljárást indítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.