Döntött a bíróság a miskolci késelő ügyében
A verekedés során megszúrt 16 éves fiú a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A verekedés során megszúrt 16 éves fiú a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A nő a vécében hozta világra a csecsemőt, miután végzett vele, egy erdős részen rejtette el.

Száját és orrát befogta és addig szorította, amíg az idős férfi megfulladt.

A négygyermekes borsodi családanya rögtön a szülést követően halálra szurkálta ötödik csecsemőjét.

Márciusban születhet jogerős ítélet az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt ózdi kettős gyilkos ügyében.

Ötmillió forintra perelte bántalmazója, a dupláját kéri a büntetőügytől független eljárásban a megvert nő.

Gondatlan emberölés miatt ítélték el azt a fiatal férfit, aki Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt.
A törvényszék szerint nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a lányt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy nem győződött meg arról, hogy él-e még az áldozat.
Csicskáztatás miatt öt év börtönre ítéltek egy ózdi „rabszolgatartót”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.