„Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva” – A nap, amikor a szabadságharc honvédei előszőr győztek a császáriak felett
A magyar függetlenedési folyamat elképesztő ütemben tört utat magának, 1848. március 15-én pedig Pesten kirobbant a forradalom.
A magyar függetlenedési folyamat elképesztő ütemben tört utat magának, 1848. március 15-én pedig Pesten kirobbant a forradalom.

A doni hősökre és a II. világháború összes áldozatára emlékezve látható, mekkora érték a nemzetek közötti béke.
Az 1848-49-es szabadságharc idején az önálló magyar honvédség Pákozdon esett át a tűzkeresztségen – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
A Pákozdi Katonai Emlékpark történelmi áttekintést és iránymutatást ad a jövő nemzedékei számára – hangoztatta a honvédelmi miniszter.
A raktár megépülésével és az eszközpark bővítésével jelentősen javul a szervezet karitatív tevékenységének hatékonysága – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fegyverkezés mellett a társadalom megszólításával, a fiatalok hazafias nevelésével is sokat tehetnek a haderő fejlesztéséért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.