Jó hír: nőtt a fizikai dolgozók átlagos reálbére a második negyedévben
Reálbér-növekedés terén ez már a harmadik ilyen negyedév volt.
Reálbér-növekedés terén ez már a harmadik ilyen negyedév volt.

Helyreáll a fogyasztási sokk, ha a kormány sikeresen letöri a béreket felfaló inflációt – hangsúlyozta Nagy Márton.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Beváltotta a fenyegetését, lakóház égett ki Várpalotán.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

A Shell múltját súlyos morális terhek árnyékolják.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Ezt a barmot…

Kicsit nehéz eligazodni a bírósági ítéletek szövevényes világában, igaz?

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.