Gül Baba türbéjénél Rózsanapok lesznek a hétvégén
Kulturális programok, a török kávékultúra felfedezése, koncertek a rózsaillatú kertben.
Kulturális programok, a török kávékultúra felfedezése, koncertek a rózsaillatú kertben.

Évtizedes fejlesztésekkel vagyunk adósai mind a város lakóinak, mind az idelátogató turistáknak – mondta Gruber Attila, a Fidesz-KDNP siófoki polgármesterjelöltje.
Megnyitotta kapuit a megújult Rosarium, azaz a rózsakert a siklósi várban – tájékoztatta a munkálatokat finanszírozó Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) pénteken az MTI-t.
Létezik-e rózsa tövis nélkül? Aki ennek a dilemmának a végére szeretne járni, több ezer rózsatövet vizsgálhat meg Eszterházán, ugyanis ma nyitja meg kapuit az Esterházy-kastély rózsakertje.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.