Impozáns tornacsarnok épül Kiskőrösön
A sportlétesítmény közel 900 millió forint állami támogatásból készül el.
A sportlétesítmény közel 900 millió forint állami támogatásból készül el.

Rendezettebb és szórakoztatóbb lett a Városliget – ez derült ki, miután ott pihenő budapestieket kérdeztünk. A fővárosiak nagyra értékelik a Liget-projekt újdonságait.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye számos oktatási és szociális intézményt működtet, az ezekben tanuló és élő gyerekek, illetve Szeged közönsége számára teremti meg a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét Magyarország első egyházi sport- és ifjúsági centru



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élő közvetítéssel jelentkezünk.

Az Európai Néppárt háborúpárti politikája alól Magyar Péternek sem jár kivétel.

A tegnapi próba után ma már minden készen áll Miskolcon.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

A döntést már most sokan kritizálják.

A világ összerezzen Donald Trump szavaitól.

Két külön időpontban is robbanások hallatszottak.

Publicistánk legújabb blogbejegyzése.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Tóth Alexről is beszélt.

We must resist being sucked into the vortex of war.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.