Szeptemberben indulhat az egyházak közös nővérképzése
Jól halad az oltási program, a Szent Ferenc Kórház a gyermekek immunizálására is készen áll.
Jól halad az oltási program, a Szent Ferenc Kórház a gyermekek immunizálására is készen áll.

Új részlege van a budapesti Szent Ferenc Kórháznak: poszt-Covid-szindrómás betegeket kezelnek majd.

A katolikus fenntartású szociális intézményhálózat innovatív, a kötelező járványügyi intézkedéseken felüli, biztonságosabb eljárásrendet vezet be.
Így a kapacitása megkétszereződött, felkészültek a koronavírus-járvány esetleges második hullámára.

A kórház fejlesztésének terve egybeesett a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátását javítani kívánó kormányzati programmal, így az Egészséges Budapest Program forrásaiból is tudott részesülni a kórház.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Vasárnap a Moto3-as Malajziai Nagydíj felvezető körében történt a baleset.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.