Jelentősen enyhítette a bíróság a Szeviép-ügy ítéleteit
Pénzbüntetésre ítélték, illetve felmentették az ügy két vádlottját Debrecenben.
Pénzbüntetésre ítélték, illetve felmentették az ügy két vádlottját Debrecenben.

A Szegedma.hu cikkéből kiderül, hogy bár válása óta Ujhelyi már nem él az ingatlanban, az még mindig sokat elárul arról, milyen életvitelt engedhet meg magának a szocialista politikus.

Ujhelyi Istvánnak harminc-negyven millióért újították fel a házát, Botka László pedig félmilliárd forintot tartott vissza egy jelentős beruházásnál, ami hozzájárult a Szeviép fizetésképtelenségéhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.