Hölgyeké az elsőbbség!
Szaúd-Arábia a minap törölte el azt a törvényt, hogy a nőknek és családosoknak, valamint az egyedülálló férfiaknak külön ajtót kell használniuk a vendéglátóhelyeken.
Szaúd-Arábia a minap törölte el azt a törvényt, hogy a nőknek és családosoknak, valamint az egyedülálló férfiaknak külön ajtót kell használniuk a vendéglátóhelyeken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.

A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.