Mára szövetségesünk lett Szlovákia
Soha nem voltak olyan jók a kétoldalú kapcsolataink, mint most, de ezen dolgoznia kellett a két kormánynak — hangzott el a magyar—szlovák külügyminiszteri találkozó után.
Soha nem voltak olyan jók a kétoldalú kapcsolataink, mint most, de ezen dolgoznia kellett a két kormánynak — hangzott el a magyar—szlovák külügyminiszteri találkozó után.
1999. március 25-én kora este a csallóközi Fontana bárban három kommandósnak öltözött bérgyilkos 113 lövéssel ölt meg 10 embert.
A szlovák együttműködés hiányában a napokban az Európai Parlament illetékes bizottsága sem tudta napirendre tűzni az ügyet. Csáky Pál szerint Szlovákia nem sokáig bújhat ki a felelősség alól.
Pozsonyban és több más szlovákiai, illetve külföldi városban is tüntetésekkel emlékeztek csütörtökön az egy évvel ezelőtt meggyilkolt oknyomozó újságíróra, Ján Kuciakra és barátnőjére – jelentették szlovák médiaforrások.
A felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltje bejelentette, hogy nem indul a szlovákiai elnökválasztáson. Menyhárt József a felmérések által legerősebbnek tartott ellenzéki jelölt, Robert Mistrík javára lépett vissza. Menyhárt József az ECHO TV Nap
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) aggodalmát fejezte ki a jogállamiság Máltán és Szlovákiában tapasztalt súlyos hiányosságai miatt – közölte az uniós parlament kedden, utalva a két országban az újság
Csehország egy közös kormányülést beszélt meg, Szlovákia pedig kulturális és technológiai irodát nyit Jeruzsálemben az Izraellel ápolt kapcsolatok további fejlesztése érdekében.
Pompeo – akinek személyében húsz év után először látogatott amerikai külügyminiszter Szlovákiába –, akárcsak hétfőn Budapesten, Pozsonyban is szót emelt Oroszország és Kína térségbeli befolyása ellen.
A védelmi és biztonsági együttműködés kérdései álltak az amerikai külügyminiszter keddi szlovákiai tárgyalásainak középpontjában. Mike Pompeo szót emelt Oroszország és Kína térségbeli befolyása ellen.
A nézeteltérések helyett a közös célokra és kihívásokra, az együttműködésre helyezték csütörtökön a hangsúlyt a visegrádi országok és Németország kormányfői a Pozsonyban tartott csúcstalálkozójukon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Ez nem semmi.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.