A baloldali elképzeléseket támogatták a népszavazáson Szlovéniában
A kormány összetételéről, a közszolgálati televízióról és a tartósan gondozásra szorulók ápolásáról mondhattak véleményt a szomszédos országban.
A kormány összetételéről, a közszolgálati televízióról és a tartósan gondozásra szorulók ápolásáról mondhattak véleményt a szomszédos országban.

Biztos vagyok benne, hogy az Európai Néppárt (EPP) egyetlen tagpártot sem fog kizárni soraiból, különösen nem a Fideszt – mondta Milan Zver, a Szlovén Demokrata Párt európai parlamenti képviselője.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a Szlovén Néppárt (SLS) közös listája kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon.
Sem a szlovének, sem mi, magyarok nem akarunk illegális migrációt, akarunk viszont szigorú határvédelmet és biztonságot – fogalmazott a kormányfő.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.