Fontos bejelentést tett az MVM a fűtési szezon előtt
Elárulták, mennyi időre elég a meglévő földgázkészlet.
Elárulták, mennyi időre elég a meglévő földgázkészlet.

Budapest fázós, Nyíregyházán is kérték a lakók a fűtést.

A folyamatosan nyomon követhető adatok tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ez is a rezsikiadások csökkenéséhez vezethet.

A Jedlik Ányos-program új pályázata a távhőtermelőket célozza, a kiírás előmozdítja a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával.

A távhőfogyasztás mérésének korszerűsítését célzó programra társasházak és lakásszövetkezetek is pályázhatnak, egy pályázó legfeljebb 120 millió forintot igényelhet.

Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább százezer forint és legfeljebb ötvenmillió forint támogatást igényelhet.

Többmilliárdos beruházással valósult meg a távhőellátás az V. kerületben a kormány támogatásával.

Több mint kétszázezer lakásban fűtenek.

Lakossági szinten is törekedni kell az ország függetlenségére az energiaellátásban.

Az egyik legnagyobb német bérbeadó cég ősztől megcélozza a 17 Celsius-fokos lakásokat és éjszakára kikapcsolja a fűtést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.