Búcsút int profi karrierjének a golflegenda
A 45 éves Tiger Woods év eleji autóbalesete óta most először adott interjút.
A 45 éves Tiger Woods év eleji autóbalesete óta most először adott interjút.

A 15-szörös Major-győztes Tiger Woods február 23-án szenvedett súlyos balesetet.

A világ leghíresebb golfjátékosának a lába több helyen is megsérült, a kocsija ripityára tört.

Az amerikai sztár közleményben árulta el, hogy ötödik alkalommal is meg kellett operáltatnia a hátát.

Donald Trump amerikai elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta Tiger Woods golfozónak hétfőn este a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.



Európa ismét a vesztébe rohan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.