
- Magyar Nemzet
- uefa
uefa

Két magyar fiú rajza is rajta lesz a labdarúgó Szuperkupa labdáján
Önleleplező és cinikus e-mailek ásták meg a City sírját
Sokan azt hitték, ennek a bravúros oknyomozó szériának sem lesz következménye, ahogy az már megszokott a világfutballban; a kutya ugat, a karaván halad.

Az UEFA két idényre kitiltotta a Manchester Cityt a nemzetközi porondról
Az Európai Labdarúgó Szövetség mellékbüntetésként 30 millió euró bírságot is kiszabott, ám az ítélet nem jogerős, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős az angol klub fellebbezhet.

Öt liverpooli az év szurkolói csapatában
Szoboszlai Dominik az ötven legnagyobb tehetség között
A Salzburg magyar válogatott középpályása felkerült az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ötven legnagyobb tehetséget tartalmazó listájára.

Az UEFA kialakította a selejtező rendszerét
Az UEFA elnöke is ott lesz a Puskás Aréna megnyitóján
Aleksander Ceferin előismerően nyilatkozott arról, hogy immár Budapest rendelkezik az egyik legszebb stadionnal Európában.
Ruszkik, haza?!
Pontosan látja Csányi Sándor, hogy a szurkolókat nem korholni, hanem kérlelni kell. A magyar labdarúgás erejét elsősorban, sőt mindenekelőtt ők jelentik. Olykor nehéz velük, nélkülük viszont lehetetlen.

Súlyosabb büntetések jöhetnek rasszizmus esetén
„A Magyar Labdarúgó Szövetség csatlakozott ahhoz az UEFA-konvencióhoz, miszerint zéró toleranciát alkalmazunk a rasszizmussal szemben” – mondta Csányi Sándor, a MLSZ elnöke.
Fontos híreink
Túl nagy lendülettel kanyarodott be az utánfutóval, ami ezután történt, őt is meglepte + videó

Keményen küzd a felépülésért a brutális balesetet átélt Sallai Nóra

Vízhiányra kell készülni a XI. kerületben és Budaörsön

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Figyelmeztetett a MÁV, korlátozzák a Gyermekvasút forgalmát
Mutatjuk a részleteket.

Nem tévedés, tényleg van olyan, hogy El Tamino + videó
Az útvonal sok újdonságot tartogat azoknak is, akik itt élnek.

Szűk húsz perc alatt három 11-est fújt be a Házasodna a gazda bírója
Mindegyikből gól született.

Jön a hosszú hétvége, itt vannak a fontos tudnivalók + videó
Ünnepi nyitvatartás, forgalmi és közlekedési változások az október 23-i hétvégén.
Külföldi híreink

Brüsszel kinyitja az Erasmus kapuit a Közel-Kelet és Észak-Afrika előtt
Az uniós tagállam Magyarország továbbra is ki van zárva.

Putyin elnöki gépe veszélybe kerülhet?
Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogyan jut majd el Putyin elnöki gépe Magyarországra.

Lavrov bejelentést tett a budapesti békecsúcsról
Itt vannak a moszkvai tervek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Riasztó drágulás a legalapvetőbb gyümölcsünk piacán
Szomorú idők járnak a Granny Smith-rajongókra.

Axl Rose-nak elgurult a gyógyszere, több ezer rajongó nézte végig a dühöngő rocksztárt + Videó
Axl Rose ismét a botrányos viselkedésével került a figyelem középpontjába. A Guns N’ Roses frontembere a Buenos Aires-i koncertjén kapott dührohamot, miután technikai problémák miatt nem hallotta saját magát a színpadon.

Hungary’s Peace March Takes On New Urgency — A Stand for Global Peace
More than ten thousand people have already signed the "Not Our War" petition.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.