Brüszelben eltörölnék a gazdák ingyenes vízhasználatát
A Tisza Párt megszavazta Brüsszel tervét.
A Tisza Párt megszavazta Brüsszel tervét.

Ivóvízhiány fenyegeti a főváros magasabban fekvő részeit, vízkorlátozás is jöhet a nyári hőség miatt.

Túlterheltek a vízhálózatok.

A mezőgazdasági vízszolgáltatása díját az vízgazdálkodásról szóló törvény alapján az állam vállalja át.

Utóbb kiderült, hogy durva csúsztatás volt, hogy az akkumulátorgyár 40 ezer köbméter vizet használna fel.

Az államtitkár szerint nehezíti a helyzetet, hogy a Duna vízállása alacsony.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje már a kampányban is ostobaságnak nevezte a rezsicsökkentést.

A magyarok szerint a lakosság, a vállalatok és a politika közös feladata a fenntarthatóság sikeressége.

A VIZEK projekt átfogó célja, hogy a tényleges vízhasználatokkal, azok technikai jellemzőivel, térbeliségével és időbeli lefolyásával kapcsolatban pontos információt szolgáltasson a vízügyi igazgatási szervek, vízügyi hatóságok, a döntéshozók és a statisz
Az államfő elmondta, húsz évvel ezelőtt még csak a magyarországi szennyvizek húsz százalékát tisztították meg. Ma már ez az arány 90 százalékos.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.