Már Oroszországban is beszédtéma Putyin egészségi állapota
Az elmúlt két évben titkosszolgálatok legalább hatszor már eltemették az orosz elnököt, de ez most komoly lehet, mert már Moszkvában is aggódnak.
Az elmúlt két évben titkosszolgálatok legalább hatszor már eltemették az orosz elnököt, de ez most komoly lehet, mert már Moszkvában is aggódnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meghallgatáson vett részt Pintér Sándor belügyminiszter, amelyen a Szőlő utcai botrány is előkerült.

Karácsony Gergely akciója saját politikai felelősségének elkerüléséről szól.

Rendhagyó adásunkban Kazahsztánba kalauzoljuk el Önöket, ahol egy hónapot töltöttünk el azért, hogy mélyebb bepillantást nyerhessünk a térség történetébe.

Majdnem idilli, de azért ne felejtsen el kabátot venni.

A szankciós politika nem érte el a célját.

Puyin válasza nem marad el.

Az orosz erők bekerítették Pokrovszkot – erről is beszélt az orosz elnök Biskekben.

A magyar bajnok kezdőjében több változás is történt a hétvégi bajnokihoz képest.

A GDP az idei 0,5 százalékról 2026-ban 2-3 százalékkal növekedhet – mondta a miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

The ban would cost an average household more than half a million forints in additional expenses per year.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.