Nincsenek védett politikusok, minden korrupciós ügyet kivizsgálnak
A KNYF vezetője lapunknak adott interjújában azt is elmondta, hitelesnek tartják a zuglói parkolási botrány koronatanújának, a hazugságvizsgálaton is átment Fuzik Zsolt vallomását.
A KNYF vezetője lapunknak adott interjújában azt is elmondta, hitelesnek tartják a zuglói parkolási botrány koronatanújának, a hazugságvizsgálaton is átment Fuzik Zsolt vallomását.
Molnár Zsolt tagad, és rágalmazás miatt perel, ám attól még választ kell majd adnia az őt kihallgató nyomozó ügyészeknek.
Anonymous ismét jelentkezett. A számos kétes ügyben érintett Patek Gábor saját bevallása szerint nemrég a Demokratikus Koalíciónál szerzett piros pontokat.
Az MSZP-s Horváth Csaba vezette zuglói képviselő-testület ma dönt arról, hogy négyéves szerződést köt-e a parkolási csalásai miatt hírhedtté vált céggel.
Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott: „olyan időket élünk, amikor az is hír, hogy a zuglói polgármester Zuglóba látogat.
A Fidesz felszólította Karácsony Gergely zuglói polgármestert, ne „sumákoljon” a kerületi parkolási botrányban, fedje fel a parkolási szerződést előkészítő jegyző eltávolításának körülményeit.
Cáfolta Karácsony Gergelyt Várnai László, a Civil Zugló önkormányzati képviselője. Szerinte a polgármester állításával ellentétben az önkormányzatnak nincs nyeresége a kerületi parkolási rendszeren.
Amíg Karácsony Gergely, Zugló polgármestere nem tesz rendet a kerületében, addig a Fidesz-KDNP budapesti polgármesterei nem fogadják őt – közölte a Fidesz.
Puzsér Róbertéknak is üzent Karácsony, aki azt hangoztatta: nem tudni, hogy ellenfele hogyan áll az előválasztáshoz, „beszáll, kiszáll vagy éppen elszáll”.
Kocsis Máté arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.