Az élcsapat példát mutat

Végre célja lett az életemnek: a női kvóta.

Fölébredtem. Margaret Thatcherre gondoltam, aztán Angela Merkelre, Sarah Palinre és Condoleezza Rice-ra. Fény gyúlt az elmémben: hát erre van szüksége a felbolydult világnak! És máris itthon jártak a gondolataim: a Lendvai Ildikó, Szili Katalin és Dávid Ibolya nélküli parlament kongó ürességét éreztem, aztán valami mélyről feltörő, elementáris szükséget Selmeczi Gabriella iránt. Vágytam vissza a magyar közoktatást felvirágoztató Hoffmann Rózsát, a hazai munkavállalók tarthatatlan helyzetét páratlan szakértelmével orvosló Kósáné Kovács Magdát és azt a Lamperth Mónikát, akinek női energiáitól övezve sikerült Gergényi Péter csapatainak leverni a tíz évvel ezelőtti ellenforradalmi zavargást.

Végre célja lett az életemnek: a női kvóta. Már csak az zavart, hogy az ötven-ötven százalékot nem éreztem igazságosnak. Hol marad a történelmi jóvátétel? Hol marad a reflexió arra, hogy Magyarországon több nő él, mint férfi? Ez az ötven-ötven semmiképp sem tartható. De akkor mit célozzak meg? Azt tettem, amit mindig, ha ilyen jelentős és összetett dilemma elé kerülök: tekintetem példamutatást várva az élcsapatra emeltem. Hiszen bár alig maradt parlamenti képviselője, mégis tagadhatatlan, hogy van még Magyarországon progresszió, van nyugatias és modern gondolkodás. Az élcsapat a hazai internet csúcsain trónol, tele a világ legjobb arcaival. Ők a 444. Több mint portál: életérzés. A balliberális kurzus utolsó érintetlen oázisa, amit nem fertőzött meg sem politikai, sem gazdasági számítás. Egy korszerű és szabadelvű műhely, ahova Soros Gyuri bácsi is örömmel gördítheti be a guruló dollárjait, és ahol az olvasó annyi sok izgalmas cikk között csemegézhet, ha meg akarja ismerni Orbán Viktor, Kövér László vagy Kovács Ákos nőgyűlöletét.

Nincs többé dilemma: a tökéletes arány, minden kvóták aranymetszése megszületett. Maga Uj Péter alkotta meg, a tévedés tehát kizárva. Megnyitom az impresszumot, remegő kezembe veszem a ceruzát, és számolni kezdek, hisz a következő években ennek az aránynak a bevezetésére törekszem majd az élet minden területén. Azzal az áhítattal várok, amellyel talán Mózes a kőtáblákra egykor. Lassan haladok: huszonöt munkatárs dolgozik a 444-ben. Számolom a női neveket: Mészáros Zsófia – pipa. Aztán Nincs több. A válasz, amit kerestem, végre feltárult: huszonötből egy ember – az annyi, mint négy százalék.

Gyorsan számba veszem, mit is jelent ez: az egyetemekről a női hallgatók kilencven százalékát ki kell zárni. A bírói kar és a közoktatás első pillantásra is olyan terület, ahova Törökországból kell szakértőket hívni, hogy helyreállítsák a helyes arányt. Átfogó tisztogatásra lesz szükség az egészségügyben, a bankszektorban, továbbá mindenhol, ahol ez a falloszfasiszta ország kilencvenhat százalék alá rugdosta a nemek arányát. Úgy képzelem, hogy a genderizmust hirdető 444 szerkesztőségében a férfiak azért csak nem csavarják ki a nők kezéből a felmosórongyot, úgyhogy méltányos volna, ha legalább takarítói állásokat továbbra is betölthetnének nők az országban. Nem kell tehát megijedni: a magyar nőknek legfeljebb a hetven százalékát kell áttelepíteni a harmadik világ olyan államaiba, amelyek politikailag elég inkorrektek ahhoz, hogy hasznukat vegyék.

Hirtelen rémisztő gondolat fut át az agyamon: mi van, ha Uj Péter téved? Mi van, ha Magyarországon száz nőből négynél több is tud újságot írni? Mi van, ha esetleg több nő is beléphetett volna ebbe az exkluzív férfiklubba a portál színvonalának szignifikáns zuhanása nélkül? Eszembe jut az olimpia, és elszégyellem magam: hat nő hét aranyat nyert a nemzetnek, vagyis a női sportolók kilencvenhat százaléka fölöslegesen volt kint. Megnyugszom: rendben van itt a számítás, dehogyis téved a 444 – jól tudják ők, mi az igazságos kvóta a nők számára. S végre azt is megértem, hogy a balliberális hadállás neve miért 444. Úgy tűnik, Uj Péter szerint háromszor kell elmondani a nőknek, hogy felfogják, hány százalék a rájuk vonatkozó kvóta. A kilencvenhat százalékuknak mindenképp.