Szociológiai tény, hogy napjaink nyugati társadalmaiban a fiatal férfiak egyre többen választják a társadalomból való részleges kivonulást: felmondják a reprodukciót, a politikai részvételt és a közösségi működést, elhagyják a munkaerőpiacot, sokszor még párkapcsolatba sem bonyolódnak. Ugyanannak a válságnak számos tünete ismert: ilyen a mamahotel, ilyen az elköteleződésfóbia, ilyenek „a harminc az új húsz” és „a negyven az új harminc” életvezetési doktrínái. Ilyenek a virtuális világokban élő tömegek: a sorozatfüggők, a játékfüggők, a pornófüggők. Nőknél is felütötte már a fejét ez a jelenség, de távolról sem olyan széles körben és jelentős mértékben, mint a férfitestben élő fiúknál. A nők sokkal inkább hisznek az önképzésben, mint az elvonulásban, s ezzel a nyilvánvaló problémára kétségtelenül jobb választ adnak.
A jelenkor társadalmaiban – ahol a közösségi fétis legfőbb tárgya a siker – százmilliók teszik fel életüket a kudarckerülésre: a társadalomból kivonuló nemzedékek legfőbb elve a kockázatminimalizálás lett. És ugyan mi lehet kockázatmentesebb, mint pornót nézve önkielégíteni, s a legrosszabb esetben, ha már minden veszni látszik, kilépni a játékból, és elindítani egy újat? A kulturális válság jelei félreérthetetlenek: a szülőktől látott minták nem működnek többé, a gyerekek nem tudnak és nem is akarnak olyan rutinok közt élni, mint az őket megelőző bármelyik generáció, csakhogy nincs megírva új kánon, amely megmutatná, miként élhető a valóságban egy értelmes és teljes élet. Maradnak a kockázatmentes virtuális terek.
A sajátos passzív rezisztenciába vonult fiatalok nem tudják magukon reprodukálni szüleik komfortos életét – társadalmaik szellemileg és anyagilag folyamatosan polarizálódnak. Látják a globális kapitalizmus igazságtalanságát és fenntarthatatlanságát, látják a természetes környezet rohamos pusztulását, de sem morálisan, sem intellektuálisan, sem demográfiailag nincs erejük változtatni a fennálló helyzeten. A fiatalok nemzedéke egykor a társadalmi változások motorja volt – a mai fiataloknak nincs hitük, nincs tervük, és nincs energiájuk egy forradalomra. A fogyasztói társadalom kulturális futószalagjain terabyte-számra ömlik be az olcsó, instant szórakozás – a showbusiness hadosztályai a kollektív tudattalanba szorítják vissza a rendszerkritikát. Logikus lépés a passzív ellenállás, amelynek legfőbb áldozata a család és az intimitás – a szociális kompetenciák nélkül tengődő nemzedékek nagy árat fizetnek mindezért.
