Az első karácsony

Ma Karácsony van. Nagybetűs Karácsony. Nyújtsatok kezet egymásnak! Bocsássatok meg egymásnak! Legyetek türelmesek egymáshoz!

A kormány első karácsonya a választások óta. Odakint a téren egy sudár fenyőfa áll. Az ország karácsonyfája. Alatta fenyőággal díszített ajándékcsomagok hevernek nagy halomban.

A legelső egyben a legnagyobb is, így hát azt bontom ki először. S ahogy zizegve-zörögve lehullik a csomagolópapír, s nyílik a doboz, az aljáról rám mosolyog az Ország Békéje. Gyönyörű ajándék, mit is lehetne még ennél is nagyobbat és szebbet kívánni?

A második csomag már valamivel kisebb, mint az első, s még ki sem nyílik egészen a teteje, egy kéz bújik ki a résen, nyújtja felém formás ujjait, és amikor megmarkolom, rögtön tudom, hogy ez a Türelem és Megbocsátás.

Na de mi van a harmadikban? Kiváncsiságom egyre nő, hiszen ilyen csodálatos ajándékok után mi jöhet még? A csomag nyílik, szívem meg repes az örömtől, aljáról ugyanis gyönyörű szép őzbarna szemeivel néz fel rám a Jóindulat. Hihetetlen. Ennél szebb ajándékokat még nem kapott senki. Ez olyan szép, hogy nem is lehet igaz.

Aztán mikor a negyediket bontom abban a reményben, hogy abban is valami csodálatos, hasonló dolog lapul, felébredek... A fa még mindig a téren áll, csak talán nem olyan díszes és csillogó, mint az előbb. A csomagok felbontatlanul várnak rám a zöld ágak alatt, talán minden úgy lesz, mint az álomban.

Kapkodva, izgatottan bontom az elsőt, de azonnal vissza is hőkölök, ahogy nyílik a fedél. Penészes, áporodott szag csapja meg orromat. Elégedetlen, hangosan vitázó emberek perpatvarát hallva ijedten csukom le az ajándékcsomag tetejét. Ez nem az Ország Békéje, hanem az Ország Békétlensége volt.

Így aztán a másodikat már egy kicsit félve, óvatosan nyitom. „Tönkretettek mindent! Le velük! Türelmünk elfogyott, takarodjatok!” – hallom. A Türelem és Megbocsátás másképp hangzik, így aztán lezárom ezt is.

A harmadiktól már valósággal tartok. Milyen ajándék hever még az ország fája alatt? Kitárul a doboz, de alig kukkantok bele, már le is csapom a fedelét. Az aljáról egy varangy dülledt, undorító szemével néz fel rám a Rosszindulat. Eltelik pár döbbent perc, talán már újra alszom, mert most a fa szól hozzám, hozzánk.

– Kis ország fája vagyok, de – mint látjátok – egy kis országnak is lehet nagy karácsonyfája. Egy kis népnek is lehetnek nagy tettei, ha egy a nép, és egyet akar. Ha közös a célja. Most nem az számít, hogy ki tett itt jót vagy rosszat az elmúlt húsz évben, hanem az, hogy mit tesz ezután. Ma Karácsony van. Nagybetűs Karácsony. Talán kezdjétek el ma! Nyújtsatok kezet egymásnak! Bocsássatok meg egymásnak! Legyetek türelmesek egymáshoz! Fojtsátok meg együtt a varangyszemű Rosszindulatot, legyetek már végre Egy Nép! Legyen már végre egy a magyar, és akkor majd jövendő testvérem törzse alatt vár rátok majd az Ország Békéje!„

Egy gyönyörű álom. Rajtad, rajtunk múlik, hogy egyszer megvalósuljon. Karácsony van. Nyújtsd a kezed!