Dániel Péter ügyvéd úrnak

Dániel Péter ügyvéd úrnak

Kedves Péter!

Bocsáss meg nekem, ha egyáltalán meg tudsz bocsátani egyetlen magyarnak is égig érő múltbéli vagy jelen bűneiért, hogy ismeretlenül szólítalak meg. Szolgáljon mentségemül, hogy tegnap este szíven szúrtál, midőn egy híradós bejátszásban az országból való távozásodat bejelentetted. Megdöbbenve hullottam székembe szavaid hatására. Rám tört a pánik: megint szegényebbek lettünk egy kiváló elmével, egy telivér felvilágosult emberrel. Ilyenekre pedig, nyilván te jobban tudod és érzed, nagy szükségünk van. Hiányod pótlása, félek, csupán elérhetetlen álom marad a pannon tájakon.

Példamutató szellemiséged utat mutatott mindnyájunknak, beragyogta a gyakorta csak ködösen látható valóságot. Felébresztette fáradt, hályogos szemeinket, elhessegetted maradi nézeteinket, melyek szerint egy ország alaptörvényét akkor is tisztelni kell, ha nem értünk vele egyet. A te nemes kézzel kilocsolt paradicsomszószod késztetett bigott berögződéseink felülvizsgálatára. Nem, kedves Péter, most már minden zsigerünkben tudjuk, nem kell azt az alapörvénynek tűnő papírkupacot semmire sem tartanunk, ha a te felülmúlhatatlan tisztánlátásod mindössze leöntendő vacaknak értékeli.

Azt is felfedezhettük általad, hogy nem kell nekünk tétlenül bámulnunk Magyarország volt kormányzója köztéri szobrát. Nem! Igenis piros festékkel kell lepleznünk minden jóravaló embertársunk elől, ha a te lángelméd nem tartja őt szalonképesnek. És tehetjük mindezt bátran, átitatva a demokrácia és tökéletes szabadság általad képviselt szellemétől, hiszen soha senki nem fog felelősségre vonni érte.

Most már tudjuk, hogy öntudatos nyugalommal kurvázhatunk le egy magyar parlamenti képviselőt, függetlenül attól, hogy ki ő, vádjaink igazak vagy kevésbé. És igenis lefasisztázhatunk, sőt le illik fasisztáznunk bárki bárgyú hallgatót, üljön bár ő a független magyar bíróság egyik tárgyalásán, ki a te igazságod, magát az igazságot képtelen halovány agyával felfogni és elfogadni.

Kedves Péter, azt mondtad népednek, hogy elmész. El, a messzi Izraelbe. Ahonnan nem jössz vissza, nem is küldenek vissza ide, a te nagyságod értékelésére alkalmatlan magyarok közé.

Nem hiszem, hogy fájó hiányod valaha is gyógyítást találhat.

Példakép voltál, ki ledöntött minden buta régi béklyót, mi gúzsként akasztotta szekerünket az ígéret földjére vezető úton. Példakép voltál félelmeink, ósdi tekintélytiszteletünk levetkőzésére, hiszen láthattuk, nincs szent dolog e tájon, sem szent ember, kinek nem mutathatunk fityiszt, ha toronymagas erkölcsiségünk parancsának engedelmeskedünk.

Távozásod leírhatatlan veszteség, kedves Péter. Utánad nem marad más, csak a karikás ostor és a fütyülős barack

Szívből kívánom, hogy új hazád beváltsa minden reményed s méltasson téged igaz érdemeid szerit. Rólunk, magyarokról, remélem, őrzöl majd néhány szép emléket is.

Minden jót kíván neked:

Kercsó Alpár