2013. október 11-én a magyar labdarúgó-válogatott 8–1-es vereséget szenvedett Amszterdamban világbajnoki selejtezőn. Szégyen, vagy talán nem is, mivel ez a realitás? Mindannyian, akik a magyar labdarúgás hétköznapjait megéljük – játékosok, edzők, vezetők, bírók és partjelzők, orvosok, tanárok, szurkolók és még sorolhatnánk – fájdalommal és szomorúan vesszük tudomásul a tényeket. De meglepetésként azért nem nagyon érhet minket. Tudjuk, hogy egy velejéig romlott, rossz rendszer az, amiben élünk és amiben mindenki – tisztelet a kivételnek! – egyéni érdekeit próbálja érvényre juttatni évtizedek óta. A magyar labdarúgás pedig szépen lassan csúszik lefelé. Miért? Mit kellene tenni? Miért szorulunk egyre lejjebb a nemzetközi versenyben? A magyar sport más sportágakban képes a világ elitjében lenni – nem is akárhogyan –, akkor a labdarúgásunk a világ éléről miért került a legalsó szintre kevesebb mint fél évszázad alatt?
Majdnem 10 évvel ezelőtt kezdtem a magyar labdarúgó-utánpótlásban szerepet vállalni. Sokat láttam, tapasztaltam, próbáltam megváltoztatni egy rendszert, sikertelenül. Voltak, akik támogattak, voltak, akik ellenem dolgoztak. Hiszem, hogy a legtöbb tehetséges ember támogatott, azonban a többség ellenállt. Nem vagyok tévedhetetlen én sem, biztos sok mindenben nincsen igazam, de az idő eljött. 2013. október 11-e Amszterdamban világosan megmutatta: a változás elengedhetetlen! Már persze ha akarjuk, hogy a magyar labdarúgás egyszer ismét megbecsült legyen. Ha nem, akkor lesz még rosszabb is, mint Amszterdamban.
Ez az írás az én véleményemet, tapasztalataimat foglalja össze röviden. Senkit nem akarok megbántani, ezért neveket nem fogok említeni. Biztos, hogy sok téves megállapítást is teszek. Írásom célja viszont egyértelmű: vitát indítani, ahol mindenki elmondhatja és végre leírhatja (leírja) véleményét és egy széles körű, értelmes vitát követően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) iránymutatása alapján a magyar labdarúgás megindulhat felfelé, hogy előbb-utóbb a nemzetközi szinten is megállja a helyét. Legyen világos: közel a nulláról indulunk.
A magyar labdarúgás a világ legutolsó harmadába esett vissza. Kupacsapataink relatíve jól fizetett külföldi játékosokkal teletűzdelve már az első fordulókban kiesnek a nemzetközi kupákból, válogatottunk reálisan nézve nem esélyes arra sem, hogy a közeljövőben a jelenlegi szabályok alapján sikerrel vívja meg akár európai, akár világbajnoki selejtezőcsoportját. Az elmúlt években alig tartanak igényt magyar labdarúgókra a világ elit bajnokságai, nem beszélve arról, hogy edzőinkre szinte senki nem kíváncsi. Utánpótlás-válogatottjaink is általában eredménytelenek. Már rég nem igaz, hogy fiataljaink még állják a versenyt, csak mire felnőtté válnak, szakadnak le a nemzetközi színvonaltól. Lesüllyedtünk oda, ahol mesélhetünk arról, hogy a magyar labdarúgás történelme milyen nagyszerű, de erre már a külvilág nem kíváncsi. Olyan régen voltak köztünk, hogy csak a tisztelet miatt említik Puskás, Kubala és a többiek nevét, de lassan már senki nem emlékszik a magyar labdarúgás és labdarúgók aranykorára.
Mit kellene tennünk? Mi az, amit meg kell változtatni?
Ahhoz, hogy a magyar labdarúgás közegéről és annak problémáiról beszéljünk, előzetesen a kiinduló helyzetet kell tisztázni. Hollandia lakossága nem éri el a kétszeresét Magyarországénak, mégis, igazolt labdarúgóinak a száma több mint tízszer annyi, mint a mi igazolt labdarúgóinké. Azaz: a fiúk – ma már a lányok is – focizni akarnak, és a nagyja focizik is. Kijelenthetjük, hogy a 10 éven aluli holland gyerekek legalább 90 százaléka akár városban, akár falun játszik, azt úgy teszi, hogy tanult, a labdarúgáshoz értő edzők és megfigyelők megismerik őket.
A tömegekből pedig könnyű a különböző szinteken lévő csapatokhoz vezényelni a gyerekeket. Azzal ma már minden szakember egyetért, hogy a kiválasztás a legfontosabb eleme a jövő labdarúgásának. A minőség a kiválasztáson alapul. Sok mindenre lehet megtanítani a gyerekeket, de két dologra biztosan nem: zsenit csak zseniből lehet nevelni és gyors játékost csak olyan gyerekből, aki már gyerekkorában is gyors volt. Minden más a jó képzéssel megoldható. Egyébként egy kicsit még a gyorsaság is fejleszthető. Csak megjegyzem: a mai labdarúgásban játszó, nemzetközileg elismert labdarúgók zöme nem volt zseni és ma sem az, de gyors volt gyerekként is (gondolkodásban is!). Tehát ha megfelelő számú gyerek jelenik meg, akkor sokkal könnyebb a megfelelő képességűeket kiválasztani. Ez az, amiben Hollandia mindenképpen előttünk jár. Az e körben elindult jó hazai programokat (például a Bozsik-programot) tovább kell folytatni és fejleszteni.
Magyarország legnagyobb problémája, hogy nagyon kis számban jelennek meg a gyerekek a kiválasztókon és nagyon kis számban akarnak focizni. Az én koromban a KSI kiválasztója egy korosztályban egy hétig tartott, annyi gyerek jött, ma a Fradi kiválasztóján (pedig vitán felül a legnépszerűbb csapat Budapesten) is egy-két óra alatt minden jelentkező számot adhat tudásáról. A futball Magyarországon is a legnépszerűbb játék, a felnőtt futballisták a többi (más sportágakban világszinten teljesítő sportolókhoz képest is) sportágakhoz képest jóval jobban keresnek. Akkor miért nem jönnek a gyerekek?
Röviden az egyes pontokhoz:
1. Ki kell mondanunk: néha elviselhetetlen, ami már az utánpótlás-mérkőzéseken is történik. Magukból kivetkőző, magukat jó szakembernek tartó edzők üvöltöznek minősíthetetlenül, és magatartásukat természetesen a klubuk vezetői eltűrik. Minősíthetetlen bekiabálások edzők, szülők részéről a bíróknak, edzőknek, gyerekeknek és sokszor minősíthetetlen válaszok. Tizenéves játékosok olyan magatartást tanúsítanak edzőik, klubjuk büntetése nélkül, amit egy jó érzésű szülő nem fogadhat el. Állandó feszültség a pálya mellett a szülők között, amelynek nem egyszer verekedés a vége. Jó érzésű ember csak annyit mondhat erre: fiam, lányom, menj, válassz más sportot! Nem vagyok prűd, tudom, hogy a foci indulatokat hoz elő, de amíg ez a stílus elönti a magyar pályákat már az utánpótlásban is, addig nem lesz elég focizni akaró gyerek. Azt pedig látjuk, ha nincs elég gyerek, akkor a magyar labdarúgás nem tud fejlődni.
Az edzőink között el kell érnünk, hogy ez a stílus megszűnjön, a szülőkkel meg kell értetni, ha ez a stílus, akkor a gyerekét finoman büntetni fogja a klub. Edzőinknek meg kell érteni, hogy ezt a viselkedést nem tudjuk tolerálni, mert veszélyezteti a sikert. Az öltözőkben az edzők feladata, hogy ne uralkodjon el a gyerekek között is ez a stílus. Csak finoman jegyzem meg, hogy egy-két felnőtt csapat edzője is, minden televíziós mérkőzésen viselkedésével jelentősen csökkenti a gyerekek számát, akik focizni szeretnének, de a szüleik a látottak miatt nem engedik nekik.
Nem mehetünk el a szurkolók mellett sem. Be kell vezetni a szurkolói regisztrációt, bármilyen ellenállásba is ütközik. Nincs szükségünk szétvert stadionokra, metrókra, tűrhetetlen molinókra, mert mindez a mai médianyilvánosság mellett jelentősen csökkenti a kiválasztáson megjelenő gyerekek számát, azaz a magyar futball sikerének jövőbeni lehetőségét. Aki nem tud viselkedni, azt el kell tiltani, ilyen emberekre nincsen szükség a stadionokban.
2. Megváltozott a világ. Ma már a falvakban is – mondjuk úgy – modern, tiszta házakban lakik a legtöbb gyerek. Nem fognak lemenni és a szüleik sem engedik le őket a pályára, ha ott nem tudnak tisztes körülmények között átöltözni, lefürödni. Ez az a pont, ahol az elmúlt években nagyon nagy fejlődés volt. Orbán Viktor kormánya soha nem látott forrásokat biztosított a felújításokhoz.
Ugyanakkor ma már szerintem nem az akadémiákat kellene ilyen szinten finanszírozni, mert ott már a romlott rendszer a felesleges pénzt másra költi (felnőtt csapat indirekt és egyébként nem legális finanszírozása, elfogadhatatlanul magas edzői fizetések papíron stb.). Helyette a falusi, községi, kisvárosi infrastruktúra modern megteremtése kell, hogy legyen a cél. Mégis nem kérdés: itt sosem látott fejlődést tapasztalunk.
3. A vezető akadémiák vezetői és a csapatedzők teljesen félreértik az utánpótlás-nevelés lényegét. Nem játékost képeznek a jövő válogatottjának, hanem a hétvégén akarnak bajnoki mérkőzést nyerni mindenáron. Emiatt a tehetséges, később érő gyerek nem jut játéklehetőséghez, a kevésbé tehetséges, de korán érő, erős gyerek viszont játszik, bár mindenki tudja, hogy pár év múlva már az adott szinten nem lesz játékos. Elsorvadnak a tehetségek e mentalitás miatt.
Magam hallottam egy utánpótlás-mérkőzés szünetében az öltözőből – a minősíthetetlen hangnemet most nem idézve –, hogy állati üvöltéssel kiabálja jó nevű, volt focista edző a gyerekeknek: „Megmondtam, hogy törd el a lábát, rúgd szét az ellenfelet, de ti még ezt sem csináltátok ” Csak mellesleg jegyzem meg, ez az edző volt utánpótlás-válogatott edző is. Ez a magatartás sok szülőt, gyereket arra inspirál, hogy idő előtt abbahagyja a játékot. Amíg az edzők egyéni, emberi kvalitásai gyengék, addig nagyon nehéz a gyerekszámcsökkenést megakadályozni.
A szülőkkel folyamatos és őszinte kapcsolattartásra nagyon nagy szükség van. Sokszor csalódva láttam, hogy a fiatal edzők az eredményszemléletet még előbbre valónak tartják cselekedeteikben, és a szülőkkel való kapcsolattartást egyszerűen feleslegesnek titulálják. Az eredményszemlélet nagy hibája, hogy a gyerekek egy részét – akár több év akadémiai tagság után – félreállítják, megalázzák és elküldik. Számos vezető megköveteli az utánpótlásban az eredményt. Magatartásuk miatt az edzők sokszor félnek, saját egzisztenciájuk nyilván fontosabb, mint szembeszállni ezzel a vezetői mentalitással.
4. Sokszor kérdeztem edzőket, hány gyerekből lesz egy adott korosztályból felnőtt első- vagy másodosztályú labdarúgó. A válasz általában hasonló: korosztályonként ha egy-kettő, az már nagyon jó eredmény. Vissza szoktam kérdezni: mi lesz a többi gyerekkel? Válasz nincsen. Az arcokon látszik: „Hát nem mindegy? Megy a levesbe.”
Amíg ez az edzői szemlélet és a klubok vezetői szemlélete is hasonló, valamint nem kényszerítik a gyerekeket arra, hogy tanuljanak is képességükhöz mérten a különböző szintű iskolákban, addig tömegével fogják a szülők lebeszélni vagy letiltani gyerekeiket arról, hogy az edzéseken megjelenjenek. Az iskoláknak kötelezővé kellene tenni, hogy a sportoló gyerekeket a reggeli edzésekre elengedjék, feltéve, hogy a tanulásban emellett is képességeik szerint teljesítenek. Az iskolákban el kell érni, hogy az emelt szinten sportoló gyerekek flexibilis órarendet is választhassanak. Nem csak sportosztályok kellenek, lehetővé kellene tenni, hogy a tehetséges gyerekek más osztályokban is tanulhassanak, de legyen lehetőségük az edzéseken részt venni. Még egyszer: feltéve, hogy iskolai eredményeik a képességeik szerint alakulnak és a tanulás nem szorul háttérbe.
Ez az edzőktől folyamatos kapcsolattartást igényel az iskolákkal, a tanárokkal. A jó pedagógus edző tehet a legtöbbet azért, hogy a gyerekek az iskolában is teljesítsenek. Az akadémiák életében elvárásként kell megfogalmazni, hogy legalább az angol nyelv alapfokú elsajátítása kötelező a képzés végére. Amíg a magyar labdarúgó-bajnokságok színvonala nem fejlődik jelentősen, addig a válogatottak sikere azon is múlik, hogy hány magyar játékos játszik külföldön erős bajnokságokban. Két azonos képességű játékos közül melyiket választja egy külföldi csapat? Aki tud velük kommunikálni, vagy aki nem? Szinte csak a magyar nyelv egyedi a régióban, Európában. Ezért a mi gyerekeink külföldre kerüléséhez szükséges, hogy az anyanyelvükön kívül meg tudjanak szólalni más nyelven is.
5. A megváltozott szokások a gyerekeknél (például a komputerjátékok térnyerése stb.) nyilván szintén közrejátszanak a létszám csökkenésében, de ez a probléma ugyanúgy jelen van a példaként említett Hollandiában. Tehát ezek a problémák jól működő, elfogadott rendszerben minimalizálhatóak.
---- Lapozzon! ----
Az MLSZ-nek kell vezetnie a magyar labdarúgást. Feladata sokrétű, amelyeknek leírása nyilván nem lehet feladata ennek az írásnak. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a mai formában az MLSZ nem képes arra, hogy feladatait megfelelően ellássa. Az MLSZ a klubok szervezete, ha nincsenek klubok, akkor nincsen játék. Az MLSZ elnökének csak köszönni lehet az elmúlt években a labdarúgásra áldozott forrásokat, mégis az MLSZ vezetői rendszerint elérhetetlenek, a klubok kérései nincsenek megvitatva, a vezetők között egyes klubok tulajdonosai és vezetői találhatóak, aminek egyenes következménye, hogy az általuk kijelölt bizottságok folyamatosan egyes klubokat előnyben részesítenek a döntések során, különösképpen a források elosztásakor.
Délután 15 óra után sokszor szinte reménytelen választ kapni a felmerülő kérdésekre, mert a vezetők és a dolgozók már nincsenek bent. A TAO-források szétosztásánál sokszor nem érthető, hogy kinek és mit fogadnak el. Az MLSZ alkalmazottai közül sokan nem értik, hogy ők vannak a rendszerért és nem a rendszer értük. Az MLSZ vezetői pedig ezt megengedik nekik. Mikor volt utoljára utánpótlás-vezető például Békéscsabán, Nyíregyházán vagy Zalaegerszegen, hogy megbeszélje az ottani vezetőkkel a felmerülő problémákat? Miként fordulhat elő, hogy az adott korosztály válogatott edzője eljön a bajnoki mérkőzésre és megkérdezi, hogy melyik gyereket hívják X. Y.-nak, mert még sosem látta játszani, de három nappal előtte meghívót kapott az általa irányított korosztályos válogatottba(!) a klub edzőinek legnagyobb meglepetésére.
Át kell alakítani az MLSZ-t a modern kor követelményei szerint. A klubok befolyását növelni kell, de nem egyes klubok érdekeit kell képviselni, hanem a közös, lehetőleg minél nagyobb számban elfogadott határozatokat kell végrehajtatni. Miként lehet az, hogy a klubok által évekkel ezelőtt közösen eldöntött jegyzőkönyvben foglaltakat tévedésből (vagy más okból) máshogy fogalmazza meg a versenybizottság és azóta a tiltakozás ellenére sem változtak az utánpótlás-korosztályokban a cserék szabályai? Ezért rengeteg gyerek nem kap 17 év felett játéklehetőséget. Miért van, hogy vannak MLSZ-vezetők, akik nem válaszolnak e-mailen küldött kérdésekre a hozzájuk fordulóknak?
Lehetne tovább sorolni egyedi eseteket, de a tény az, hogy az MLSZ mint szervezet reformra szorul. Olyan emberek kellenek a mindennapi munka élére, akik függetlenek és dolgozni akarnak a magyar labdarúgásért, nem pedig kifizetőhelynek tekintik az MLSZ-t. A változás csak a munka eredményeként fog megszületni. Sok munka eredményeképpen.
---- Lapozzon! ----
A játék még az utolsó tíz évben is rohamosan gyorsul. Szinte a teljes 90 perc arról szól, hogy gyorsabb játékkal lehet csak eredményt elérni. Ez minden különböző taktikára és futballkultúrára igaz. Ez az a pont, ahol le vagyunk maradva. Sem gondolkodásban, sem a játékban nem vagyunk elég gyorsak. Amit a mi labdarúgóink technikailag tudnak, azt csak lassú játékban tudják megmutatni. Amikor kikerülünk a nemzetközi mezőnybe, még amit tudunk, azt sem tudjuk megvalósítani, mert túl gyors a játék nekünk. A legfontosabb szerintem ezért az, hogy minden döntés mögött annak az alapelvnek kell érvényesülnie, hogy az a játékunk felgyorsítását segítse. Ennek figyelembevételével az alábbi javaslataim vannak, természetesen elfogadva, hogy sok más szükséges változás is kell és a javaslatok között olyanok is vannak, amelyek nem a játék gyorsításával vannak összefüggésben.
Az MLSZ-nek végre ki kellene már dolgoznia egy magyar képzési utánpótlásrendszert. Ezt a szakmával, klubokkal meg kell vitatni és utána betartatni az ország minden utánpótlásközpontjában. Ha nem egy egységes, világos koncepción alapul a képzés, akkor a válogatottba felkerülő fiatalok nem fognak tudni a válogatottban sem megfelelni. Képzési alapelveket kell meghatározni, azok végrehajtásában segíteni kell, de természetesen ez az edzői önállóságot nem szünteti meg. Akik ezeket az elveket nem tartják be, azok ne részesülhessenek központi forrásokból!
Jelenleg a vidéki bázisok tehetségeiket elvesztik általában 15 éves kor után. Az akadémiák mindenféle kártalanítás nélkül képesek elvinni a gyerekeket. Ezt meg kell akadályozni, ez nem jó. A következmény ugyanis, hogy a legjobb akadémiák mögött a többi klub csapatai jóval gyengébb játékerőt képviselnek. Az akadémiákon felnövő játékosok ezért alig játszanak „éles” meccset az év során, sok góllal nyernek, sokszor meg sem kell izzadniuk. Megszokják a lassú játékot, hiszen ha az ellenfél nem késztet erőfeszítésre, akkor sokkal lassúbb a jobb csapat játéka is. Nem beszélve arról, hogy a kisebb klubokban elkedvetlenednek a gyerekek, értékítéletnek fogadják el, hogy ők nem kerültek feljebb és a siker hiányában megint csak kevesebb gyerek akar játszani.
Fel kellene osztani az országot két keleti és két nyugati részre, valamint Budapestre. Aki az adott régióban él, az csak az adott régió akadémiáira kerülhet 19 éves korig Magyarországon amatőr szerződéssel. Nyilván kivételeket (költözés, iskolaváltás stb.) el lehet fogadni, de csak azzal, hogy az alapszabály kijátszását az MLSZ szigorúan bünteti. Ehhez hasonló egyébként az angol szabályozás is.
Meg kell változtatni, hogy a klubok csak egy évre köthetnek amatőr szerződést a gyerekekkel. Értem, hogy ezt a szabályt miért vezette be a sporttörvény, de ez bumerángként működött. A múlt és a jelenlegi rendszert össze lehetne hangolni, minden érdek figyelembevételével, például úgy, hogy minden klub adott korosztályban mondjuk 3-5 játékossal köthet hosszabb időtartamú amatőr szerződést. Így a klubok képesek lehetnének megvédeni érdekeiket, ha már annyi pénzt és energiát fektetnek játékosaik nevelésébe, de nem köthetik magukhoz a többi gyereket csak azért, hogy az ne máshol játszva, ellenük lépjen pályára.
Számos olyan megoldás van, amivel a játék gyorsítása elérhető. A skandináv országokban és máshol is az utánpótlásban alapelv a mérkőzés megszakítása nélküli oda-vissza cserelehetőség. Így nem áll a játék és sokkal több gyerek tud játszani a mérkőzéseken. E szabály bevezetése mellett el kell törölni, hogy a cserelehetőségek korlátozottak (tavaly még az U19-ben csak 3 csere volt megengedve, akárcsak idén az U21-ben, de ott már érthető a felnőtt szabályok alkalmazása). Megfontolandó lehet a félidőben kötelező 5 csere a legmagasabb korosztályig, ami szintén játéklehetőséget biztosítana a gyerekeknek. Ma sajnos vannak edzők (nem kevesen), akik Budapestről leviszik Debrecenbe a bajnoki mérkőzésre a gyerekeket (reggel 5-kor kell kelni, este 22 óra körül érnek haza), és sokszor van olyan, aki 10 percet sem játszik, vagy egyáltalán nem léphet pályára. Ez nem utánpótlás-nevelés! A következmény, hogy a gyerekek túl hamar abbahagyják a játékot.
---- Lapozzon! ----
Nem kérdés, hogy a játék gyorsabb a legtöbb környező országban, előrébb tartanak, mint mi. Kötelezővé kellene tenni a nemzetközi versenyeztetést. Meg kellene határozni, hogy egy évben külföldön és belföldön hány nemzetközi mérkőzést kellene vívnia adott első- és másodosztályú klubnak. Ha a mi tradicionális bajnoki rendszerünkhöz a tavalyi változtatás után nem akarunk hozzányúlni, akkor ez a mai helyzetben nem kerülhet annyiba, hogy ne lehessen megvalósítani. Az MLSZ-nek anyagiakkal is támogatnia kellene azokat a tornákat, amelyeket mi rendezünk itthon és amelyek növelik a nemzetközi megmérettetések számát. Gyorsabb elleni játék előbb-utóbb a játékost is gyorsabbá teszi.
Még keményebbé kellene tenni a jelenlegi szabályozást. Az MLSZ versenykiírásának tartalmaznia kellene, hogy az NB I.-ben és az NB II.-ben legalább három 21 éven aluli játékosnak folyamatosan a pályán kell lennie a bajnoki és kupamérkőzéseken, és ezeknek a játékosoknak az MLSZ utánpótlás-rendszerében kellene 19 éves korukig legalább három évet eltölteni.
Meg kellene határozni, hogy adott korosztályban egy akadémia hány külföldit nevelhet (nyilván a magyar nemzetiségű, határon túl születettek nem tartoznak ide), illetve nevelhet többet is, de akkor a támogatásrendszerből kimarad. Egyre több külföldi fiatal tartozik az akadémiákhoz, ami szintén elzárja a magyar gyerekek előtt a lehetőséget.
Pár hónappal ezelőtt megdöbbenve olvastam, hogy az MLSZ új edzőképzéséért felelős Szalai Lászlót (akit lehet szeretni, vagy sem, de ténykérdés, hogy talán a legnagyobb befolyása volt tudása miatt az elmúlt években a magyar utánpótlás-nevelésre, és a modern, ma már tudományos alapokon nyugvó nevelés alapelveit leginkább átvevő edzőről van szó) támadták a sajtó hasábjain az igénytelenséget továbbra is folytatni kívánó edzőtársai. Miért nem akarjuk belátni, hogy az eredmények igenis azt mutatják, hogy az utánpótlásképzés színvonala – akárcsak a felnőtt edzőink egy részének felkészültsége – messze elmarad és folyamatosan távolodik a nemzetközi színvonaltól?
Ma már nagyon sok helyen nem lehet az infrastruktúra elmaradottságaira hivatkozni, mint amire oly sokat hivatkoztak a magukban hibát nem látó edzőink. Mit lehet tenni? Ha az edzőink nem tudják, miként dolgoznak külföldön sikereket felmutató kollégáik, akkor előre biztosan nem megyünk. A legnagyobb problémát itt látom a kiválasztás gondjai mellett.
Miért tudnak a környező országok nálunknál jóval több játékost nevelni a nemzetközi futballnak? Valószínűleg azért, mert számtalan szerb, horvát és más országok edzői dolgoznak a nyugati bajnokságokban szereplő csapatok mellett és előnyben részesítik az igazolásoknál a saját országukból érkező játékosokat. A tudásukat is könnyen, anyanyelvükön tudják átadni az otthon dolgozó társaiknak.
A helyzet az, hogy magyar edzőre Nyugaton ma még annyira sincs igény, mint magyar játékosra. Hogy is lenne, ha szakmai tudásuk is elmaradott és idegen nyelven sem beszélnek? Minek képzünk pro licences edzőket ilyen számban, ha a számuk már most lényegesen meghaladja a magyar NB I.-es és NB II.-es csapatok számát? Miért nem részesítjük az edzőképzésnél előnyben azokat, akik beszélnek idegen nyelven és így van esélyük arra, hogy kijussanak külföldre, ahol munkájuk során megtanulhatnák a legmodernebb képzési módszereket?
Régóta hiszem, hogy eredményt hozna, ha az MLSZ kiemelne nyelveket tudó tehetséges fiatal edzőket, akiket elkezdene képezni és akiknek biztosítaná, hogy egy vagy két évet külföldön tanulhassanak; megnéznék, megtapasztalnák, hogy a fejlett labdarúgással rendelkező országokban mit és hogyan csinálnak másként, eredményesebben. Egy részük talán kint maradna, de ebben az esetben – a fentiek miatt – ez is előnyére válhatna a magyar labdarúgásnak.
Szalai Lászlónak meg kell adni a lehetőséget, hogy kidolgozza a modern edzőképzést, amiben nem semmitmondó konferenciák, találkozók, sajnálkozások, hanem a tudás elsajátítása lenne a meghatározó, amit számon is kérnek. Támogatni kell anyagiakkal is az azt megérdemlő edzőket, hogy teljes egészében a munkájukra fordítsák energiájukat. A pedagógiát, a gyerekekkel való helyes bánásmódot tanítani kell és szintén megkövetelni az edzőktől. Az utánpótlásban dolgozó edzőkkel meg kell értetni, hogy az általuk nevelt és befutott játékos legyen munkájuk értékmérője, és ne pedig a korosztályos bajnokságban elért helyezés. Ezt anyagilag is támogatni kell. Meg kell értetni mindenkivel, hogy emellett ugyanúgy fontos azoknak a gyerekeknek a nevelése az életre, akikből nem lesznek profi játékosok. Az utánpótlásképzés alapelvévé kell tenni, hogy minden gyerek fontos, minden gyerek ugyanannyit érdemel. Ezt a látszólagosan ellentmondó két alapelvet össze kell tudni egyeztetni.
---- Lapozzon! ----
Külföldi utánpótlás-mérkőzéseken látjuk, hogy a bírók a töredékét fújják le szabálytalanságként, mint itthon. Gyerekeink nem értik, hogy ami otthon szabálytalan, az a nemzetközi mérkőzésen miért szabályos. Az utánpótlás-mérkőzéseken a játékvezetés színvonala egyre gyengébb. Olyan játékvezetők vannak zömében, akik magas szinten utánpótlásban nem játszottak, ezért nyilván többet is tévednek. Meg kell szervezni számukra a folyamatos gyakorlati oktatást! Vegyenek kötelező jelleggel részt utánpótlásedzéseken, beszéljenek a gyerekekkel adott szituációkról, hogy ők is megértsék, hogy sokszor mást látnak, mint ami valójában történt.
A játék gyorsításában a játékvezetők szerepe is fontos. Meg kell tanítani őket, hogy a durva (leginkább hátulról történő) és egyéb szabálytalanságokat büntetem, de hagyom a férfias, kemény játékot, a test test elleni küzdelmet és felesleges ítéletek tömegével nem lassítom a játékot. Elképzelhetőnek tartanám, hogy az MLSZ tartson ingyenes (vagy minimális költségtérítésű) játékvezető-képzést, ahol korosztályonként minden első- és/vagy másodosztályú klub U15 és U18 között köteles elküldeni egy vagy két játékost, akik természetesen a kurzus után megkapnák a játékvezetői bizonyítványukat. Ez a nevezés feltétele is lenne a bajnokságban. Pár év alatt biztos, hogy elég olyan játékvezető lenne az utánpótlásban (és a felnőttek között is!), akik magas szinten játszottak és értik a játékot. Ez ezeknek a fiataloknak később munkát is adna.
Számos más területet is érinteni kell a reformnak (orvosi háttér, ügynökök szerepe az utánpótlásban stb.), de ennek az írásnak nem célja, hogy mindent kimerítően próbáljon összefoglalni. Csak és kizárólag azért íródott, hogy elindítson végre egy értelmes, a magyar labdarúgás jelentős javulását eredményező reformot. Biztos, hogy nincs igazam mindenben, valószínűleg lehet a célokat máshogy és jobban is elérni. Azonban ha most nem üvöltünk, nem fejeket követelünk, hanem végre szembenézünk a valósággal és a tarthatatlan állapotokkal, akkor hiszem, hogy végre a nulláról, de elindulunk felfelé. Mi kell ehhez? Sokan szóljanak hozzá a vitához, annak eredményeit az MLSZ összegezze, és a klubokkal együtt történjen meg a szükséges változás, hogy végre elindulhasson a fejlődés a magyar labdarúgásban!
