Múltkori cikkünkben megismertük Adél igaz történetét. De miért is volt Ő furcsa kislány? És miért kell erre odafigyelni? Van kiút!
Ez egy hülyeség – de azért elmegyek vele a vizsgálatra
Amikor decemberben tornacipőben jött haza az iskolából, nagyon dühös lettem.
- Hol a bakancsod? Múlt héten vettük, és ráadásul az volt az utolsó pár, tudod milyen nehéz ennyi pénzért ilyen jó cipőt találni!”
- Nem tudom anya.
- Mi az, hogy nem tudod?
- Nem emlékszem.
- Idefigyelj, a londoni óra is az iskolába maradt, amit Tanti hozott. Soha nem került meg.
- Igen, tudom.
- Menjünk vissza, keressük meg a bakancsot legalább!
- Hol volt az utolsó órátok? Az torna volt? Nem? Akkor mikor vetted át a cipőd?
- Nem tudom… – és kipirult.
Majdnem sírt.
Ekkor felébredtem, és elengedtem az órát, elengedtem a bakancsot, és megláttam Őt magát. Rosszul volt.
Minden támpont nélkül maradtam ezekkel a helyzetekkel, amik újra és újra jöttek. Emlékeztettem magam arra, hogy most halt meg a nagyija, és közeledik a pubertáskor.
Másnap nem jött haza az iskolából. Másfél, két óra múlva utána indultam volna, amikor is előkerült. Erre nem tudok jobb szót – csapzottan, és úgy, mint akinek kapása sincs, hogy mi történt.
- Hol voltál?
- Elmentem Edittel a házukba.
- És?
- És…letettük a két zárt lakótelepi ajtó közé a táskánkat. És lementünk a pincébe, hogy üvegeket keressünk, mert Edit azt mondta, pénzre van szüksége, és keressünk neki. De nem volt nehéz, mert volt ott egy bácsi, aki segített nekünk.
- Mi van? Miről beszélsz? Otthagytad a táskád, amiben benne volt ráadásul a tankönyvpénz az összes irattal? És…egyáltalán. Miért mentél el Edittel? Tudod, milyen hatással van rád, te szoktad mondani, hogy anya, igaz, hogy ötös tanuló, de veszélyes egy csaj, félek tőle.
A cikk itt folytatódik.
