Ki vállal több gyermeket: a kormánypárt vagy az ellenzék? – megszámoltuk

386 parlamenti képviselő, 721 gyermek. A magyar Országgyűlés átlaga (1,88) messze felülmúlja a lakosságét. Feltérképeztük az utánpótlás erőviszonyait.

családháló.hu
2012. 12. 16. 6:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak a politikai erőviszonyokat jellemzi kétharmados kormánypárti többség, hanem a gyermekek számában is – állapítható meg egyértelműen a Családháló.hu által végzett számítások alapján. A rangsor olykor komoly különbségeket mutat. Az első helyet egyértelműen a Fidesz szerezte meg (457), ráadásul a frakcióból 52 politikus önéletrajzából nem derül ki, van-e egyáltalán gyermeke. A második helyre a kisebbik kormánypárt, a KDNP (90) ért be, a dobogó utolsó fokára pedig a szocialisták léphettek fel (83), kissé lemaradva követi őket a Jobbik (62), az LMP pedig egészen más kategóriát képvisel (12 gyermek). Az arány kormánypártok és ellenzék viszonylatában: 547-174.

Nagycsaládosok

Érdekesség, hogy az MSZP és a Jobbik esetében a csúcstartónak számít a négy gyermekes család, míg a kormánypártoknál nem ritka a klasszikus nagycsaládos modell: a KDNP-nél öt olyan képviselő is található, aki öt utóddal büszkélkedhet, a Fideszben pedig Rónaszékiné Keresztes Mónika 7 picinek adott életet, Balogh József pedig hat gyermek édesapja. A LMP esetében nemcsak a politika, de a gyermekvállalás is másképp alakult: a 16 fős frakcióban a parlamenti önéletrajzok alapján 12 gyereket számoltunk össze, ebből Mile Lajos egymaga hármat vállalt.

Pártelnökök vonatkozásában sincsen nagy meglepetés: Orbán Viktor (5), Gyurcsány Ferenc (4, két házasságból), Semjén Zsolt (3), Mesterházy Attila (2), Vona Gábor (1) az LMP-nek pedig nincsen klasszikus elnöke. Róluk egy korábban írt cikkünkben is foglalkoztunk, igaz, akkor elsősorban azt vizsgáltuk, mennyire élnek a Facebook adta lehetőségekkel.

Újszülöttek

Nehezebb dolgunk volt a jelenlegi ciklus újszülöttjeinek összeszámolásánál. A bulvár azonban segítésünkre sietett: Rogán Antal kisfiának születéséről szinte mindenki értesülhetett, Kósa Lajos negyedik gyermeke ugyan kisebb terjedelemben, de szintén hírnek számított. Dúró Dóra és Novák Előd szerelmének gyümölcséről pedig folyamatosan tájékozódhattak a politikát aktívan figyelemmel kísérők. A Jobbik sajtóosztályától ennél többet is megtudtunk: 2010 óta 7 gyermek született, kettő pedig úton van. Érdekesség, Bertha Szilvia most várja negyedik gyermekét. Más frakcióktól nem kaptunk erről információt.

A legjobb aránnyal a KDNP rendelkezik (mindössze két képviselőnek nincsen gyermeke), a Jobbiknál egyelőre kilencen nem alapítottak családot, igaz ebben a pártban rendkívül sok a 30 körüli fiatal. A szocialisták esetében sem lehet ok a panaszra: az életrajzok alapján 8 politikusról nem derül ki, szülő-e. A Fidesznél 52 képviselő nem nyilatkozott erről.

Nagy verseny alakult ki a parlamenti képviselők között, melyik családnév rendelkezik a legtöbb poronttyal. Sokáig úgy nézett ki a Kovács gyerekekből (18) lesz a legtöbb, ám előbb a Szabók (19), a hajrában pedig a Vargák (24) előztek be. A képivselők egy része unokákról is beszámolt önéletrajzában, ám a második generáció teljes felmérése egy kifejezetten nagy feladat lenne...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.