Nehéz a szülőnek kiválasztani gyermeke nevelésében a helyes utat. Büntessen? Megengedő legye? Hogyan találja meg az arany középutat. Talán csak akkor lehetséges, ha már megismerte önmagát.
Angie-t rendkívül szigorú, tekintélyelvű szülők nevelték, akik nagyon rövid pórázon tartották a kislányt. Érzéseit egyáltalán nem vették figyelembe, s hozáállásukból tökéletesen hiányzott az empátia. Ha öt perccel később ért haza az iskolából vagy bárhonnan, megbüntették. Kedvenc büntetési formáik a kiabálás és a verés voltak.
Angie kitűnően tanult az iskolában, és mindig azt tette, amit mondtak neki. Ugyanakkor gyakran szomorkodott, magányos volt, és soha nem érezte azt, hogy ő fontos lenne bárkinek is. Amikor férjhez ment, és született két gyermeke, pontosan tudta, hogy ő nem akar úgy bánni velük, ahogy annak idején őt nevelték. Figyelembe akarta venni az érzelmeiket, vágyaikat, szükségleteiket. Azt szerette volna, ha a gyerekei értékesnek és fontosnak érzik magukat.
Szerető anyaként rengeteg időt töltött velük, meghallgatta őket, és rengeteg elismerést és szeretetet adott nekik. Azonban, mivel számára alapvető volt, hogy a gyerekek értékesnek és fontosnak tartsák magukat, saját magát gyakran háttérbe szorította, hogy eleget tegyen követeléseiknek, ami nem esett nehezére, hiszen otthon annak idején azt tanulta meg, hogy ő nem számít. Úgy gondolta, a gyerekei érzései és szükségletei fontosabbak, mint az övék. Ennek eredményeként Angie átesett a ló másik oldalára és megengedő szülővé vált. Gyerekei felnőttként úgy gondolták, fontosabbak másoknál, és gyakran előfordult, hogy tiszteletlenek voltak másokkal szemben, és nem vették figyelembe a körülöttük lévők érzéseit, igényeit.
A Huffington Post cikke szerint sem a tekintélyen alapuló, sem a megengedő nevelés nem szerető szülőség. A szerető nevelés egyaránt figyelembe veszi a szülők és a gyerekek érzéseit, szükségleteit. A szerető szülő ugyan nem kontrollálja gyerekeit, hacsak nincs veszélyben az egészségük és a biztonságuk, ugyanakkor azt sem hagyja, hogy a gyerekei irányítsák őt. Nem büntet kiabálással, hibáztatással, veréssel, de azt sem engedi, hogy a gyerekei erőszakoskodjanak. Nem várja el a gyerekektől, hogy helyezzék magukat mások mögé, de ő sem hajlandó erre a gyerekeiért.
A szerető szülők értékelik magukat annyira, hogy ne féljenek a gyerekeik elégedetlenségétől, ha nem mindig az van, amit ők szeretnének. Hajlandók határozott szabályokat felállítani az elfogadhatatlan viselkedés korlátozására, és nem hagyják, hogy gyerekeik manipulálják őket. Elégedettségük nem függ attól, hogyan teljesít a gyerek az iskolában vagy hogy milyen a külseje, viszont alapértékrendjük a becsületet, a törődést, az együttérzést, az empátiát és a kedvességet alapvető, elsődleges fontosságúnak tartja.
Azonban szerető szülővé csak nagyon komoly belső folyamatok, önismeret és önreflexiók árán válhatunk, máskülönben saját, elutasítástól és dominanciától való, mélyről jövő félelmeink fognak irányítani. Ha az elutasítástól és/vagy dominanciától való félelemben növünk fel, automatikusan ettől próbáljuk majd óvni gyerekeinket. De egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy haraggal igyekszünk kontrollálni őket attól való félelmünkben, hogy nehogy ők kezdjenek dominálni, vagy a szeretetüket próbáljuk irányítani azáltal, hogy saját magunkat feladjuk értük. A dominanciától való félelem azért haragként, esetleg testi fenyítésként manifesztálódik, mert így akarjuk elkerülni, hogy a gyerekeink domináljanak felettünk. A bizonytalanság érzése gyakran jelenik meg úgy, hogy teljesen irányítani akarjuk a gyereket azért, hogy ezzel saját értékességünkre találjunk bizonyítékot.
Bárhogy is legyen, a felszín alatti gyógyulatlan sebek kihatnak a gyerekeinkhez való hozzáállásunkra. Ahhoz, hogy érzelmileg egészséges gyerekeket neveljünk, először saját magunknak kell lelkileg rendbe jönnünk, hogy ne bizonytalanságaink és félelmeink irányítsanak minket.
