Sok szülőnek okozhat fejtörést, gyermekét vajon melyik óvodába, iskolába írassa. Legtöbbször a kényszer, illetve ismerősök tippjei alapján választunk. A Családháló ezúttal sorozatban mutatja be a hazánkban elérhető alternatív módszerű oktatási intézményeket. A leglényegesebb vonásokra koncentrálunk, illetve megpróbáljuk felfedni, mi az, amiben az egyes iskolák különböznek.
Eddig is, és a nemrég elfogadott köznevelési törvény szerint is az alternatív iskolák a saját kerettantervük szerint taníthatnak, vagyis eltérhetnek a nemzeti alaptantervben szabályozott oktatási normáktól, tananyagtól. Ezek az iskolák speciális oktatási rendben taníthatnak, emellett a kerettanterv több területen is lehetőséget ad a főszabálytól eltérni. Ilyen például a tanárvégzettségek kérdése, illetve az eszköz- és helységigény.
A Waldorf módszertani iskola, amelynek megoldásait nagyon sok más iskola is átvette. Ilyen például az úgynevezett epochális oktatás, ami dióhéjban annyit tesz, hogy 1–12. osztályig tömbösítve tanítják a közismereti tárgyakat. A nap első szakaszában, 8 és 10 óra között van a főoktatás, ennek tárgyai (például történelem, kémia, matematika) nem húzódnak szét – 45 perces órakeretekre bontva – az egész tanévre, hanem 3-4 héten keresztül tömbösítve, összefüggő egészként tanulják a diákok. Tehát ha a főoktatás tárgya éppen a történelem, akkor a diákok 3-4 héten keresztül minden reggel egy dupla óra erejéig ezzel foglalkoznak. Amikor végeztek, ugranak ugyanezen korszak földrajzára, és így tovább. Tapasztalatuk szerint ezzel a módszerrel sokkal összefüggőbb rendszerré állhat össze a fejekben a tudás.
Nagyon kevés tankönyvvel dolgoznak, hiszen azt gondolják, hogy – főképp az alsó osztályokban – a tanítóknak saját magukon keresztül kell átszűrni a tananyagot, nem pedig egy könyvön, vagyis nem elolvasni, felmondani kell az anyagot, hanem élővé kell tenni.
Persze vannak segédanyagaik is: szöveggyűjtemények, szótárak, atlaszok, de a hagyományos értelemben vett tankönyvet gyakorlatilag száműzték. E helyett használják a diákok által készített díszes füzeteket, az úgynevezett epochafüzeteket, ebbe vázlatok készülnek a legfontosabb dolgokról.
A hagyományos oktatási rendszerben felnőtteknek talán meglepő lehet, de a waldorfosok beszélgetnek a gyerekekkel: minden nap van beszélgetőkör, ahol aktuális kérdésekről cserélnek eszmét. Megbeszélik, mi történt velük előző nap, szót ejtenek a világ aktuális dolgairól, ami szociális, anyanyelvi kompetenciát fejleszt.
Nincs osztályzat
A lehető legtovább, azaz a 11. osztály kezdetéig szövegesen értékelik a nebulókat, ezt követően – illeszkedve a továbbtanulás követelményeihez – „fordítják csak le” osztályzatokra a teljesítményt.
Evidens szülői félelem, hogy vajon a gyermek hogyan fog helytállni a hagyományos oktatási rendszerre berendezkedett felsőoktatásban. Az általunk megkérdezett tanár szerint e félelem alaptalan, amelyet jól mutat a waldorfosok bőven 4,0 feletti érettségi átlaga, illetve továbbtanulási mutatóik is. Ráadásul – miután az ország nem lefedett hasonló iskolákkal (összesen 25 iskola van) –, sokszor előfordul már érettségi előtt is, hogy a tanulók 3., 6. vagy 8. osztály után „rendes” iskolában folytatják, és soha nem volt panasz rájuk.
A mérhetőség kedvéért a klasszikus „csomópontokhoz” ugyanúgy eljutnak, csak éppenséggel teljesen más tempóban, más hangsúlyokkal. Míg egy „sima” iskolásnál elvárás, hogy első osztályban novemberre olvasson, addig egy waldorfosnak 3 teljes éve van arra, hogy elsajátítsa az olvasás és az írás tudományát.
Osztrák PISA-felmérések szerint egyébként ennek (is) köszönhetően a waldorfosok szövegértési készsége sokkal kiemelkedőbb, hiszen van ideje leülepedni a tanultaknak.
Persze vannak területek, ahol verhetetlen a régi típusú oktatás: sokkal jobbak lexikális tudásban, jobban fogalmaznak meg definíciókat az ide járó tanulók, ugyanakkor kevésbé tudják alkalmazni a tudásukat, nem annyira a sajátjuk az ismeret, mint a waldorfosoknak. Szintén mérési eredmény, hogy kevesebb köztük a deviáns gyerek, ami akár azzal is összefüggésbe hozható, hogy remek szövegértési mutatóik miatt például kamaszkorban hatékonyabban segítenek magukon olvasással.
Az egyes reformpedagógiai rendszerek nagyon hasonlóak, közös bennük a gyermekközpontú szemlélet, ahol nem a tananyag a cél, hanem hogy ez utóbbit a gyerek szolgálatába állítsák, illetve milyen válaszokat tudnak adni a gyermek kérdéseire a tananyaggal.
E célt a Waldorf átéléssel és cselekvéssel éri el, nem definiálja a dolgokat, hanem megtapasztaltatja a gyerekekkel, és csak ezt követően ad nekik nevet. Az 1919-ben útjára indult Waldorf komoly mögöttes szellemi háttérrel rendelkezik, mégsem világnézeti, hanem módszertani iskola.
