Elkészült a legnagyobb Makovecz-ház, ami ezúttal egy fürdő. A Mester még pár évvel ezelőtt rajzolta fel szokásos ceruzás módján a makói gyógyfürdő komplexum terveit, a tanítványok végigvitték a munkát, az építkezés az agilis polgármesternek köszönhetően befejeződött, és holnap, január huszadikán megnyitja kapuit.
A sajtó persze elsőbbséget élvezett, a meghívottak közé befért az MNO is, így ma fehérre meszelt betonfák által tartott fehérre meszelt csónakformák alatt sodródtam körbe-körbe egy gépészetet rejtő óriási életfa körül. Fejem felett betonszirmok nyíltak, és ahogy vitt a víz, és csak nem tudtam kiszállni az erős sodrás miatt, lassan beláttam, erőlködni felesleges, itt az élet értelméről van szó, a szanszárából úgysincs szabadulás.
Buddhához hasonlóan azonban nem adtam fel, pár kör alatt megfigyeltem, mások milyen taktikát alkalmaznak, és a fél méter széles mellvéd peremébe kapaszkodva kimásztam, azaz eljutottam a nirvánába. Pár perccel később a szabadtéri medencében a fejemre csöpögő hideg eső figyelmeztetett arra, hogy mégis élek, és miközben testem ernyedten lebegett a forró, ásványi anyagoktól zöldes vízben, arra jutottam, hogy ez nem is olyan nagy baj. Fázó fejemről eszembe jutott a gőzkamra, a gőzkamrában ülve a fekvő szauna, a szaunában fekve pedig a beígért vacsora. Utána jöttem haza.
Benyomásom kettős volt. Egyfelől őszinte vendégszeretet fogadott minket, vendéglátóink tényleg figyeltek ránk és kimondottan „makói” hangulatot varázsoltak. Szimpatikus volt a városvezetés, ami eredményeket tud felmutatni, és jó volt látni a helyet, ahol nem várják a sült galambot, hanem tesznek is érte, sőt hagymakarikákkal tálalják. A gasztronómiai kérdésekbe persze nem mennék bele, meghagyom inkább nyokkinak és a Sparhelt királyának, ők úgyis jobban tudják, miért lilahagymával készítették nekünk a makói sült húst.
Tetszett még, hogy nem elkapkodott döntésből épült a fürdő, hanem évekig töprengtek rajta. Tetszett, hogy a határon túlra is elmentek felmérni a várható igényeket, mielőtt belevágtak. És tetszett a korábban épült Hagymaház is nagyon.
A fürdő építészete azonban számomra valahogy nem forrt össze a benne lévő funkcióval, annak ellenére, hogy a főkupola és a mellékkupolák az óriási bevilágító sávokkal kifejezetten a földből feltörő víz képét akarják ábrázolni. Kétségkívül érdekes terek borultak a medencék fölé, de az arcban-fejben végződő oszlopok, az ablakok köré rajzolt angyalok, a tér közepén álló óriási, levélbe borult életfa és a rengeteg kupola inkább szólt egy ember világképéről, mint a fürdésről. Ettől függetlenül az épülettel lehet „reprezentálni”, már most nagy híre van, és kétségkívül el fogja látni a feladatát.
A makói gyógyfürdő, a Hagymatikum
Igazi jelentősége szerintem ebben a történetben inkább annak van, hogy Makón úgy tudtak építkezni, hogy előre tudták, mennyi pénzük lesz rá, tudták, mennyi uniós forrást kaphatnak, ezután a költségvetést nem lépték át, és elkészültek időre, jó minőségben, szép kivitelezéssel Makovecz Imre legnagyobb alapterületű épületével. Példát lehet venni róluk.
