Ki a hibás? A biciklis, vagy a gyalogos?

Húzzatok le a szélére, mondta az apuka, miután figyelmeztetésképpen meglökött hátulról.

René Bécsből és Melinda New Yorkból Magyarországon töltöttek egy hétvégét. Vonzó volt számukra az ajánlat, hogy úgy pillanthatnak bele a Bécstől mindössze pár órára lévő, mégis ismeretlen, elszigetelt város életébe, hogy én kalauzolom őket. Lelkesen mentek haza, egyetértettünk abban, hogy Budapest gyönyörű, és rendbe kellene tenni.

Mindketten jól bírják a gyaloglást, úgyhogy nem apróztuk el. A Városliget mögül támadtunk a városra, keresztül a parkon, érintve a Dózsa György utat, az 56-os emlékművet, az új banképületet. Az Andrássyn mentünk végig, a Gödörben (Aquáriumban) ittunk egy langyos fröccsöt. Gerlóczy, aztán bele a sűrűjébe: pesti rakpart. A Március 15.-e téren azt kértem tőlük, hogy vigyenek le a partra, és szeretném belelógatni a kezem a vízbe. Meghalni tilos, megyek utánuk. A zebrát nem látták a híd mellől, átszaladtak az autók között, aztán próbáltunk észak felé haladni. Tanulságos ez a szakasz, elég nehezen jutottunk el a Margit-hídig. A Parlamentnél René azt mondta, elég szerencsétlenül érzi magát, fáj a feje a zajtól, és a tüdeje a szmogtól.

A Nyugatinál magukra hagytam őket egy-két órára, utána jöttek haza hozzánk.

Másnap a budai oldal volt soron, előre szóltam, hogy vigyázzanak a kerékpárosokkal, gyakran türelmetlenek. Ha végigmegyünk a parton, a gyalogos és kerékpáros forgalom egymás mellett élésére mindenféle példát lehet látni a növényzettel elválasztott külön sávtól az egymásra eresztett szakaszokig, ami néhol egy méteresre szűkül. Nem tudom, hol tart a BKK azzal a tanulmánnyal, amit tavaly ősszel kért tőlük a főváros, hogy nézzék már meg, hogyan lehetne fejleszteni a rakpartok gyalogosforgalmát, de nagyon időszerű lenne már tenni valamit.

Gondolom, vasárnap a biciklisek kikapcsolódni mennek a rakpartra, és az a program, hogy tekernek, miközben halálra idegesítik magukat a lassabb gyalogosoktól. Személy szerint nem tudom, mi ebben a jó, ha feleségemmel és kislányommal nyeregbe szállnék, valószínűleg nem sietnék sehova, annyira meg pláne nem, mint az a bizonyos apuka, aki konkrétan belém jött hátulról, majd szólt, hogy húzzunk le a szélére. Aztán sietett tovább. Jó családi program lehet.

Megnéztük a kerítés túloldaláról a C.E.T.-et, zárva találtuk a vásárcsarnokot, utána bolyongtunk kicsit a belső utcákon. A Szimpla volt az utolsó állomás, a Keletiben végül felszálltak a vonatra.

Csak szeretnék szólni, hogy ilyen állapotok, mint a budapesti Duna-parton, egyszerűen sehol sincsenek. Semmi sincs megoldva, ráadásul még egymáshoz sincs türelmünk. Nekem elkeserítő volt, nekik kaland.

Reménykedve hallom, hogy az új budapesti főépítész zöldzónát szeretne a Duna-parton.

Nem éppen gyalogosbarát