Nem túl rózsás a magyar helyzet. Annyi már látszik, hogy vagy magunkat húzzuk ki a mocsárból, mint Münchausen báró, vagy maradunk a béka segge alatt, segíteni senki nem fog. Az érdekérvényesítő képesség annyira gyenge, hogy még az EU-ból jövő pénzeket sem voltunk képesek eddig lehívni. Annak ellenére, hogy vállalkozóktól az önkormányzatokig mindenki csak EU-s pénzben gondolkodik nyolc éve. A mutatók rosszak, ha így marad, az első hétéves ciklusból nettó befizetőként fogunk kijönni.
Pedig nem muszáj ennek így lennie. Az alábbi képeken bemutatott kastély engedélyezési terveit még a válság előtt rajzoltam 2007-ben, egy megrendelőm kérésére. Nem szereti a feltűnősködést, ezért sem a nevét, sem a kastély helyét nem írom le, de a történet így is példaértékű.
Nemesi család sarjaként szembesült ’90 után azzal, hogy hiába várnak kárpótlásra, a régi birtokok közül semmit nem fognak visszakapni, nem tudom a részleteket, hogy miért. A lényeg, hogy ő bizony belevágott, mikor az egyforintos vásárlási lehetőséget meghirdették. A régi birtokok közül csak azt az egyet tudta megvenni, ami állami kezelésben volt. Igaz, a régi telek területe már töredékére csökkent, az épület is siralmas állapotba került. A közeli építkezések miatt elárasztotta a pincét a talajvíz, a pillérek a téli fagyások miatt szétmállottak. Az emeletek képzelhetjük, hogyan néztek ki a tsz-raktárként való több évtizedes hasznosítás után. Aláírta, hogy felújítja, és megkapta a kulcsokat. Megcsináltatta a terveket és elkezdett pályázatokat írni, amik közül kettőt meg is nyert. Igaz, eltelt közben öt év, mégis, a kastélyt már vakolják, festik, a régi nyílászárókat felújítják, pótolják. Fürdőszobák készülnek, a gépészet már kompletten bent van, majdnem teljesen elkészült az új tetőfedés. Mindent helyi mesterek csinálnak, a település is örül, hogy végre történik valami. Pénteken már a homlokzati színeket kevertettük ki a türelmes és segítőkész festőkkel.
A történethez hozzátartozik, hogy néha neki kell kipótolnia a pénzt. Egyszemélyes vállalkozásában maga csinál mindent, rengeteget dolgozik, és amikor kell, mindig ott van a szükséges forrás. A kastély részt vesz majd a település életében, rendezvények lesznek benne, egy részében múzeum. Meg is lehet majd itt szállni. Messze még a vége, de az már biztos, hogy az állagromlás megállt, és az épületet nemsokára használatba lehet venni.
A történet szereplője vállalkozóként adót fizet, a kastélyfelújítással munkát teremt, EU-s pénzt hozott be. Kivette a rá jutó részt az országépítő munkából. Ha ő megcsinálja, mi miért nem?
