Mielőtt az egész ország hipster-hangulatba került, délután még abban bíztam, hogy tisztul a kép, és meggyőződésemmé válik, amire hajlottam: nem olyan nagy baj ez a mobilgát, lesz majd rendezett sétány, eltűnik pár fa, de majd kinő, aztán kész. Egyik kezemben a helyszínen vett kis sörrel, másikban kutyám pórázával kedélyesen lépkedtem a tömegben, és kíváncsi voltam a tüntetésekre.
A gát mellett tüntető tízfős néma tömeg a kezében tartott molinókon felsorakoztatta az őket leginkább érintő érveket a parton létesítendő gát mellett. Vegyvédemi ruhás, lélekhez szóló, fertőzéstragédiát vizionáló performance-uk a békés napsütésben nekem sajnos nem volt túl meggyőző. A tőlük hátrébb rendezett tüntetésen egy-két ezer ember biciklivel, gyerekkel, kutyával és egymással hallgatta a VaLYo és a Védegylet szervezőit. Itt beszéltek is, ami persze mindig jobban befolyásolja az embert. A felszólalók pár mondata megmaradt a fejemben:
„Három bajunk van a mobilgáttal. Az első, hogy rossz helyen van, a második, hogy nem elég magas, és a harmadik, hogy jelentős környezetrombolással jár.”
„Nem a jelenlegi állapotok megőrzését szeretnénk, hanem azt, hogy érzékenyen nyúljunk a témához. A mérnöki kreativitás számára a Római-part árvízvédelme a természetes part jellegének megőrzésével megoldható kihívás.”
„Zavar minket az eljárás módja is, nem értjük, hogy lett a Nánási úti nyomvonalra tervezett variáció várható bekerülési költsége pár év alatt a többszöröse. Éppen Tarlós István nyilatkozta korábban, hogy ez lenne az olcsóbb, most már ez lenne a drágább. Szeretnénk költségkalkulációt látni.”
Ezen a tüntetésen kifüggesztettek egy önkéntes alapon készített látványképet is a jelenlegi és a leendő állapotról (a képeket a Kortárs Építészeti Központ készítette), amit mobillal fotóztam be, elnézést a minőségért:
Helyszíni benyomásaimat összefoglalva: a Római jelen állapotában szemetes, lepukkant, szocreál hely, ami a Duna közvetlen jelenléte miatt még mindig varázslatos. A parton lakók túlzottan nem érdekelnek, egy ottani lakást még akkor is bevállalnék, ha évente homokzsákokat kellene pakolnom. A jelenlegi Nánási úti gát ránézésre csak egy kis földkupac, amit állítólag nem kéne sokkal megemelni ahhoz, hogy mindig megfeleljen – akkor meg nem értem az egész felhajtást. Az új gát miatt a zöldek szerint mennek a fák, és azt mondják, a költségvetésben nincs biztosítva a tájépítész munka ára (sétányok, padok, új fák ültetése stb.)
Ez így együtt nem hangzik túl jól, annak ellenére sem, hogy leginkább fejlesztéspárti vagyok, és szívesen venném, ha a teljes budapesti Duna-part rendezett körülmények között élhetővé, elérhetővé és használhatóvá válna. De ez a történet így az egymás mellett elbeszélő városvezetéssel, helyiekkel, mérnökökkel elveszi az ember kedvét, mert nem érti, miért nem együtt találták ki, hogy mi legyen. A söröm elfogyott, a nap lement, kezdtem fázni, hát búcsút vettem – talán végleg – a Rómaitól.
