A történet röviden annyi, hogy korszerűsítik az Esztergom–Budapest vasútvonalat. Piliscsaba állomáson ennek keretében az állomás teljes faállományát kiirtották, köztük százéves fákat is közvetlenül az állomásépület elől. A vonal villamosításra kerül, így az állomás mentén kisajátított telekrészen álló 150 éves hársfa is útban van egy villanyoszlop számára. A település lakói eddigre eszméltek, és komoly tiltakozás bontakozott ki, élőlánccal védték a fát a láncfűrészektől. Az eset megjárta a rádiót és több internetes oldalt is, a tegnapi tiltakozás hatására a polgármester meg is ígérte, hogy a fa egyelőre marad. Ennek ellenére ma hajnalban megérkeztek a láncfűrészesek és a rendőrök, a vágás megkezdődött, és be is fejezték. Az eset hátteréről ennyit tudni a helyi civil szervezőktől.
A dolog több kérdést is felvet:
Meglévő értékekre a tervezés során hogyan kell tekinteni? Adottságként, vagy ami útban van a legegyszerűbb megoldásnak, azt el kell távolítani?
Az újonnan létrehozott érték és a miatta elveszett érték egyensúlyban van-e?
Valóban szükséges-e a meglévő érték elpusztítása? Nincs más megoldás? (A Római-part esetén is felmerült ez a kérdés, ott is rengeteg érv és ellenérv merült fel hasonló helyzetben, de nagyobb léptékben.)
Lehet-e pótolni egy ilyen öreg, egészséges fát? (Az időtényezőt is beleszámítva, minimum egy kisebb fasort kellene ültetni helyette.)
Milyen eljárás kell ahhoz, hogy egy településfejlesztési lépés a helyiek, a tervezők, a kivitelezők és a vezetés számára is megnyugtató eredménnyel járjon?
Kérdem én, ha egy 8000 fős településről e-mailes szervezésre 100 ember tüntet egy fa megmaradása mellett, az sok, vagy kevés? Ha a közösségi oldalon több mint 500 lájk van, az elég, vagy nem? Ha hajnali hétkor ott van két tucat ember, köztük a falu leghíresebb embere, az nem elég? Arra biztosan, hogy 10 rendőrt vezényeljen ki a favágás biztosítására az internetes figyelőszolgálattal ellátott rendőrség. Arra viszont nem, hogy a sokak számára szimbólummá vált fa megmaradhasson.
