Kész az állomás, ami miatt kivágták a 150 éves fát

Piliscsabán nagyon nem szerették volna, ha kivágják az ő 150 éves hársfájukat, de mégis megtörtént. Utólag is úgy látom, maradhatott volna az a fa.

Készítettem pár fotót, hogy legyen miről beszélgetni. Az elsőn az látható, hogy a szép új vágány mellett vezet egy járda, ami karambolozik egy szerelőaknával. A kivitelezés sorrendje az volt, hogy előbb a szerelőakna, aztán a járda. Hogy a szakági tervezők hogyan dolgoztak együtt a projekten, azt nem tudom:

Ez a kép az előző testvére. Itt majdnem sikerült összehangolni a két tereptárgyat. A járda amúgy pár méterre fut az állomásépület előtt, le kell róla lépni, ha jegyet akarunk venni...

A három gumicsík, amit a kerekes székesekre és a babakocsis anyukákra tekintettel terveztek be, megint csak szélesebb, mint az utólag készült burkolat. Tudom, ez tényleg apróság, örüljünk, hogy van gumicsík:

Ezt a képet kell a leginkább magyarázni. Először is, a bal felső sarka felé látható lenne a hársfa, ha még meglenne. A másik: építészként zavarja a szemem, hogy a feljáró rámpa keskenyebb a peronnál. A peron piros sávjai egyik oldalon 10 centire, másikon 40re vannak a rámpa szélétől. De ha már így van (kevesebb burkolat kellett?), akkor miért nem fordul be a védőkorlát? És a vezetősáv miért az oszlopnak küldi a gyengén látókat? A két oszlop és az újabb akna együtt kedvesen üdvözli a felérkezőt:

Kicsit arrébb, a vasúti felüljáró – gondolom előre betervezett – repedése. De akkor miért vakolták le a várható szerkezeti mozgások előtt? Hogy még feltűnőbb legyen, mikor elválik a gerenda a támfaltól?

A képekről szerintem ennyi elég, de egy gondolat azért még kikívánkozik. A csabai állomáson korábban 5 vágány volt, most az újon három van, de kettő megy rajta keresztül. A kivágott 150 éves hársfa az állomás szélén állt, ahol a két sínpár beérkezik. A fát kivágták, mert közel volt a sínekhez, amik felett később villamosítják majd a vonalat. És most jön a lényeg. Ha akarták volna, a síneket tehették volna arrébb, hiszen az ellenkező irányban maradt sok hely.

És miért mondom most ezt? Mert az az érzésem, hogy ezek a tervek úgy készültek, hogy szinte ki sem jöttek a helyszínre. Az egyik felmérte, a másik feldolgozta, a harmadik megrajzolta, a negyedik megcsinálta, „sepergessetek, mint a kisasszonyok” – hallottam a korlátot támasztó építésvezető szakszerű instrukcióját, mikor elhaladtam a járdaépítést befejező csapat mellett – az ötödik, ez a legkisebb pedig jól észrevette, hogy a többi négy igazából nem nagyon figyelt oda. Mert ha odafigyelt volna, akkor ezek a képek nem készültek volna, és a híressé vált piliscsabai Hárs Polgártárs is tovább élhetett volna.

És akkor tudnánk örülni a fejlesztéseknek.