Nemrég a házunk kapcsán számoltam be arról, hogyan jártunk az építési engedélyeztetéssel. A folyamat összesen négy hónapig tartott, ami bizony hosszabb, mint a jogszabályváltozások előtti időkben volt. Persze még lehet reménykedni, hogy lassan tanulnak bele az új eljárási rendbe az ügyintézők. Amivel viszont ezt követően szembesültem, minden előzetes elképzelésemet felülmúlta a halhatatlan magyar bürokráciával kapcsolatban.
Annyi történt mindössze, hogy egy barátoméknál a régi házukon igencsak megroggyant az öregecskedő tető. Azokat a faelemeket, amiket anno az előző tulaj szarufa gyanánt beépített, mára egy az egyben cserélni kell. Elkorhadtak, bentről látszik a csillagos ég, nyestek, baglyok és macskák átjáróháza az egész padlás, és a beázó víz sem tesz jót az amúgy félig-meddig vályogos háznak. Kisbabájuk is született idén, úgyhogy minden adott volt a cseréhez. Megállapodtunk, mit hogyan mennyiért, elkezdtem dolgozni a terveken, kiszámoltuk, mennyi legyen az anyag, amit meg is vettünk. Mikor már láttam a munka végét, felhívtam az építéshatósági ügyintézőt, hogy bemennék egyeztetni a tervekkel kapcsolatban, mégse kelljen megvárni a hiánypótlást beadás után, inkább derüljön ki előre, aminek kell. Halhatóan nem tűnt lelkesnek attól, hogy meg akarom látogatni, elmagyarázta, hogy mindent fel lehet tölteni elektronikusan, ne fáradjak a személyes bemenetellel. Jól van. Amit lehetett, elkezdtem telefonon kérdezgetni, hogy mi lehet a bukta, pár engedélyen már túl vagyok, egy idő után előre érzi az ember, hogy mibe köthetnek majd bele. Szó szót követett, többször is felhívtam, mire a harmadik telefonbeszélgetés során, egy héttel később kiderült, hogy a terveket jobb, ha be sem adjuk. Nem fognak rá engedélyt adni. Nem a tetőcserével van baj. Azt ők megértik, kicsi baba, meg minden. De hát a ház két telken áll
Gondolom, nem értik. Az előző tulajdonos valamikor kibővítette a házat, és valószínűleg nem fecsérelte az időt holmi hivatali ügyintézéssel. Lehet, hogy a tulajdoni lapját sosem látta, így az sem tűnt fel neki, hogy a bővítéssel ráépített a szomszéd telekre. Ami azonban történetesen szintén az övé volt, így senkit nem zavart a dolog. Barátoméknak sem tűnt fel a történet, megvették az ingatlant két telekként, ráíratták a nevükre, majd lassanként újították fel, amit lehetett. Most azonban – a tetőcsere miatt – a hatóság ragaszkodik hozzá, hogy összevonják a telkeket. Különben nem adható ki az építési engedély, ez a gyakorlat, üzeni az osztályvezető.
Jó. Akkor vonjuk össze. Kell hozzá egy geodéta, el kell menni a földhivatalba, aztán kész. Na, legfeljebb csúszunk egy hónapot, de még havazás előtt készen lesz az új tető.
Mondanom sem kell, naivak voltunk. A geodéta ugyan jött, elvégezte a munkát, ki is lett fizetve, az iratok pedig beadva, de azóta már eltelt másfél hónap, az egészre elment eddig 130 ezer forint, nem baj. De csak megjött a jogerős földhivatali engedély, így már gondolatban izzítottuk a láncfűrészt. Bonyolult volt amúgy eddig is a dolog – ugyanannál a hivatalnál kétlépcsős eljárásban ment a folyamat, de ahhoz is háromszor kellett bemenni, meg amúgy is mi kerül ennyi pénzbe egy vonal kitörlésén – de hát fő a türelem. Magyarországon vagyunk, valamiből a hivataloknak is meg kell élni. De hogy ezek után azt mondják, hogy a jogerős engedéllyel menjenek vissza újra ugyanoda, csak egy másik osztályra, mert most kezdődik a tulajdonképpeni eljárás, az kiverte a biztosítékot náluk. Nem is az, hogy vissza kell menni, istenem, hát még csak a negyedik út, nem probléma. De amit mondtak nekik! Újabb harmincezer forint – sürgősségi díjjal – és harminc nap, de lehet, hogy negyvenöt. Ha nincs hiánypótlásra szükség. (Egy vonal kitörléséhez, amire két hónapja várnak, és amire ők adtak jogerős engedélyt.) És hát bizony, a bank. Annak a hozzájárulása is kell, egy régebbi hiteltörlesztés miatt És ezt most mondják.
A geodétánkkal beszélgettem előre arról, hogy mire kell számítani, de ennyire ő sem volt képben. Ő azt mondta, két hónap lesz, most éppen ott tartunk. Mindent – a szükséges szakhatósági állásfoglalásokat is beleértve – beszereztünk előre, hogy azzal se menjen az idő, ne fáradjanak szegények ott a földhivatalban. Volt kapcsolatunk is, éppen a kistelepülés önkormányzatától, aki megsürgette kicsit a dolgot, mert hát bizony a földhivatal, az nem vicc. A földhivatalnál eddig öt ügyintézővel volt dolguk, egyik sem szólt, pedig rá is kérdeztek, mire lesz szükség az engedélyen kívül az újabb kérelemhez. Most kiderült, még az is lehet, hogy valamelyik áramszolgáltató is érdekelt az ügyben, de ezt most nem tudják pontosan megmondani, sok az ügy, tetszik látni, és nagyon lassú a rendszer mire betölti, erre most nincs idő. Értik ők, hogy kisgyerek, meg hogy az a tető már a telet sem bírja ki, de ne tessék itt kiabálni, nem tudunk csodát tenni. Hogy minden stimmeljen a történetben, azonnal elmentek a bankhoz, ahol azt mondta a nagyon kedves mosolygós ügyintéző, hogy január előtt biztosan nem lesz meg a hozzájárulás. Utána lesz harminc nap a földhivatal – igaz, ezt a részét ingatlan-nyilvántartónak hívják, vagy minek – és majd az építési engedélyeztetés a maga kis meglepetéseivel.
Egy-két kérdést azért megér a történet. Én ma délelőtt egy komplett épületre készítettem hasznosítási tervet, két variációval, alaprajzokkal, metszetekkel, látványtervvel. Héttől délig pont végeztem vele. Ezt csak azért említem, mert ebben a tervben bizony sok a vonal, de mindegyik a helyére került, pedig gondolkozni is kellett hozzá. És bizony nem értem. Nem értem, hogy a földhivatalnál mit csinálnak? Hogy nem lehet hónapok alatt egy vonalat két telek közül kitörölni? Kb. 60 ezerért, amit eddig kifizettek? Egyáltalán, minek kellett akkor a geodéta, hetvenezerért? Telekalakítási helyszínrajz, és változási vázrajz is készült. Ő – mármint a földmérő – egyébként azt mondja, hogy Németországban 15 perc egy ilyen folyamat, ha bemegy az ember ugyanezekkel az iratokkal a földhivatalba. Ott fogadja őt egy ügyintéző, és átvezeti az adatokat. Köszönjük szépen, viszontlátásra, lehet, hogy még ezt is mondja. És valószínűleg nem véletlen, hogy az a gazdaság, szemben a mienkkel, halad. Döcöghetnénk mi is gyorsabban, ha nem felesleges hülyeségekre kellene pénzt és energiát pocsékolni, hanem hagynák az embert egyszerűen dolgozni. És akkor nem kellene azon sem idegeskedni, hogy rászakad-e az a tető télen a kisbabára, vagy szerencséjük lesz, és megússzák.
