Vajon legyőzik a négyes metrót?

Parázs vita várható a Média Építészeti Díján, több titkos esélyes van.

A figyelem középpontjában tehát a négyes metró állt aznap este, de ezt a vacsorát követte a többi, vidéki helyszínen lévő döntős épület meglátogatása, amire most hétvégén került sor. Szombaton így – zsűritagként – volt szerencsém 650 kilométert vezetni, cserébe igen pezsgő szellemi élet folyt a kocsiban, ami összességében nagyobb élményt nyújtott több kocsmaasztalnál töltött, borízű, világmegváltó beszélgetésnél.

Elsőként Egerbe látogattunk, hogy megnézzük az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok új vendéglátó építményeit. Az idén megnyitott borterasz, a „Venyige Spa” medencéje és a tőkék között álló, a régi kunyhók átértelmezéseként épült mini szállásépületek ötlete nagyon jó, már az első évben nagy sikert aratott. Tudom, hogy abszurdnak hangzik összevetni a négyes metróval, de ha azt nézzük, hogy melyik a kevésbé vitatható építészeti fejlesztés, akkor ez a borkemping az.

A látogatáson Csutorás Ferenctől, a vendéglátónktól hangzott el az a mondat, hogy „ebben az irányban kellene keresni az ország jövőjét”. Az elsőre fellengzősnek tűnő állítás mögött komoly igazság van: a szőlősben kialakított vendéglátóhely valódi igényt elégít ki, kortárs építészete a tájból, a helyi hagyományokból merít, és kialakításához komoly misszióra volt szükség, hogy a vonatkozó szabályozás útvesztői ellenére megvalósulhasson. A senkit sem bántó, tájhoz igazodó léptékű, kedves projekttel kapcsolatban egyetlen „ellenérvként” az merült fel már a Pilis felé haladva, hogy lehetne nagyobb a birtok.

Pilisborosjenőn aztán belefutottunk valamibe, amire igazán nem számítottunk. A képek alapján tetszetős, letisztult családi házról kiderült, hogy akár mintaterv is lehetne ahhoz, hogyan lehet kortárs lakóépületet tradicionális épített környezetben kialakítani. A környékre jellemző, tornácos sváb házak átirataként készült, egyszerű nyeregtetős épület a tornácot integrálja a házba, belső közlekedőként. Az oszlopközök helyén fal fut végig, összekötve az épület eltérő részeit, a falon pedig végig könyvespolc van, beleépített olyan egyéb funkciókkal, mint olvasósarok, kandalló és tárolók.

A lejtős telken vízszintes gerincű háznak köszönhetően a nappalinak már komoly belmagassága van. Az épület megkérdőjelezhetetlenül fut ki a panoráma felé, ahol a széles pilléres terasz keretezi a látványt. A homlokzatburkolat fagyálló térkő, az épület minden szerkezeti részlete egyszerű és időtálló. A vadiúj ház úgy állt ott, mintha legalább százéves lenne, és azt sugározta, hogy sosem fog elpusztulni – a teraszon állva távolinak és értelmetlennek tűnt a négyes metró.

Csobánkára ezek után komoly reményekkel érkeztünk, ahol a másik döntőbe jutott lakóépület áll. Lehet, hogy csak a felfokozott várakozás miatt, de az épület csalódást jelentett az előző után. A tömegarányok nem álltak össze, a panorámát és a nappalira fűzött L alakú teraszt értelmetlenül vágta ketté a sarokpillér, sok volt a túlzott méretű tér, és kívülről látványos, de belülről szűk volt a bejárat. A kivitelezés színvonala is elmaradt a másik épülettől, igaz, bonyolultabbak is voltak a gyakran öncélúnak tűnő, bár fotogén részletek.

A látogatás után már sötétben ültünk a csobánkai ház előtti utcában, és mérlegeltük, hogy belefér-e még Pannonhalma. Mégiscsak egy bejárat, gondoltuk, mi lehet azon akkora attrakció? A tervezőirodában dolgozó építészbarátom segítségével végül sikerült biztosra elintézni, hogy bejuthassunk, így az M1-es felé vettük az irányt, ami szombat este Pesttől elfelé éppen komoly forgalmat bonyolított.

A minket érdeklő, utolsó döntős építmény feladata az, hogy az ideérkező látogatónak alternatívát nyújtson, hol kíván az apátságba betérni. A másik fogadóépülettel ellentétben itt lentről felfelé lehet bejutni, egy lépcsőház, illetve egy lift segítségével. Egyszerűnek hangzó funkciója ellenére azonban az építmény komoly építészeti értékkel bír, nem bántuk meg az utazást.

A lépcsőház melletti látszóbeton folyosóra belépve szemben ferde, fénylő, magas, szürke falat láttunk. A falhoz érve egy tágas kürtőbe néztünk fel, ahol láttuk a régi terméskő falat, a hidat, a lámpákat és a nappal fényt biztosító felülvilágítót, és a két, egymással szemben álló téglafelületet. Nehéz erről írni, nem is akarok: a megkomponált térrel kapcsolatban itt elég arra felhívni a figyelmet, hogy az épített tér alkalmas lehet transzcendens üzenetek átadására is. Az ezeréves apátságba betérő látogató, ha akarja, ha nem, kénytelen szembesülni ezzel a képzőművészeti igényességgel megfogalmazott üzenettel, amely a minket fogadó portás szerint sokaknak tetszik, de vannak, akiket csak kizökkent, vagy sterilitása és nyers ereje miatt éppen felháborít.

Mindezeket azért írtam le, hogy az olvasók számára kis ízelítőt nyújtsak kedves szakmám, az építészet sokoldalúságából. Akit a cikkben vázolt anakonda és földigiliszta-polémia kifejtése élőben is érdekel, mindenképpen jöjjön el Magyarország legjelentősebb kortárs építészeti eseménye, a Média Építészeti Díja idei döntőjére, az Urániába november 27-én, csütörtökön este 18 órára. A belépő 2000 forintba kerül, de a várható parázs vita miatt megéri. És akkor még nem is beszéltünk a legjobb idei építészeti tervekről, amelyek közül szintén kiderül, ki lesz a legjobb.

A MÉD nem a presztízsről, hanem a kommunikációról szól: arról, hogy az építészszakma és az építészet iránt érdeklődők között legyen érdemi párbeszéd, ami elősegíti egymás megértését. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!