Én el tudom fogadni, hogy Szőcs Géza kormánybiztos számára fontosak ezek a szimbólumok. Azt is, hogy Sárkány Sándornak is. Még azt is, hogy Ertsey Attila építésznek és Herczeg Ágnes tájépítésznek is fontosak ezek a dolgok.
Azt nem tudom elfogadni, hogy ők ketten, Attila és Ági, akiket ismerek, kedvelek, és szakmai munkásságukat nagyra tartom, aláírásukkal hitelesítették ezt az építményt. Ugyanis ezzel az aktussal összemosták a nem épületekre és épületekre, azaz építészeti alkotásokra vonatkozó szabályokat. Emiatt a lépés miatt állhatott elő a terv közzétételét követő értetlen, széles körű szakmai felháborodás. Egyúttal emiatt érezheti úgy joggal a kormánybiztos, hogy nem a szakma egésze utasítja el az általa fontosnak tartott üzenetek átadását szolgáló díszletet.
Ha Milánóban a szervezők egyértelműen hangoztatják, hogy NEM ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁS a magyar pavilon, hanem csupán látványosság, díszlet, akkor talán megkímélhetjük magunkat egy világraszóló szakmai kellemetlenségtől. Mert nem csak a magyar építészek szempontjainak nem felel meg a mű, hanem úgy általában az építészet szempontjainak, így a világ építészei sem fogják érteni, hogy mit keres a világ legnagyobb szakmai seregszemléjének is számító világkiállításon egy magyar díszlettervező álma.
Ha ezt el tudjuk fogadni – hogy nem épületről van szó –, akkor legfeljebb azon duzzoghat a magyar építész szakma, hogy nem vették őket komolyan ennél a projektnél. De ezen viszonylag könnyű túllépni, veszett már több is Mohácsnál.
