Az elmúlt napok legizgalmasabb netes olvasmánya volt számomra Pápay György jegyzete itt az MNO felületén az egyházi és a szekuláris Európa gondolkodásmódjának és az iszlám térnyerésnek a viszonyáról. A szerző nagyon helyesen mutat rá, hogy Európa vallásos és nem vallásos felének meg kell találniuk a közös nevezőt, ha európai identitásukat hosszabb távon szeretnék megőrizni. Pápay gondolatmenete szerint ez a közös alap az egyház és az állam következetes szétválasztása, és egymás értékeinek elismerése lehet.
A gondolatmenettel 100 százalékban egyetértek, a közelmúltban ismertté vált budapesti mecset tervével kapcsolatban pedig szeretnék rámutatni, hogy hol van az építészet szerepe az eltérő kultúrák és vallások közötti párbeszédben.
A budapesti mecset nem teljesen új keletű téma. Koós Miklós építész-bloggert tartják a legismertebb névnek ebben a szakmában, aki nemcsak beszél az építészetről, hanem gyakorolja is – és teljes joggal. Azért beszélek most róla, mert éppen ő készítette el 2010-ben azt a mecsettervet, amelyet még Újbudára kívántak telepíteni. A terv tiszteletben tartja az iszlám vallási előírásait, megvalósul a nemenkénti elválasztás, és az ebből a szempontból nem kedvező telken azt is megoldotta, hogy az imaterem Mekka felé legyen tájolva.
A terven bemutatott épületnek – ahogy az Urbanista szerzője lényeglátóan rámutatott – „egyszerre kell megfelelnie az iszlám közösség elvárásainak, illetve a magyar építész szakmai és az itt lakók elvárásainak, lévén mindez a magyar valóságban fog létezni”. A mecset külső megformálását tekintve igazodik a környező beépítéshez, és finoman, de mégis egyértelműen utal funkciójára.
És éppen ez a lényeg. A napokban ismertté vált mecsetterv, amelyet a hírek szerint Kőbányára szánnak – bár úgy tűnik, mégsem ott lesz – nem felel meg a fenti szempontoknak. A Pesti Srácok szerint török építészstúdió által tervezett épület nem vesz tudomást arról, hogy Európában van, egyszerűen importálja a saját tradicionális építészetét:
A dologgal két szempontból van probléma. Az egyik az építészet rendkívüli kultúraközvetítő szerepéből adódik, hiszen éppen ez a szakma az, amely alkotásaival a legmaradandóbban képezi le és teszi láthatóvá egy adott társadalom gondolkodásmódját. Ha a megvalósult épület nincs összhangban az ott élők felfogásával, zavart, rosszabb esetben indulatokat válthat ki. (Lásd például a Kálvin téri „vasaló” épülete, amelyet csak a többségi társadalom kulturális értelemben vett kisebbsége, az építész szakma értékelt, ráadásul ők is csak többé-kevésbé.)
Ezzel kapcsolatos a másik probléma: a társadalmi gondolkodásmód nemcsak térben, de időben is változik. Amikor 2012-ben felmerült, hogy Budapesten épülne egy ortodox bazilika, már írtam róla, hogy az épületnek mainak kell lennie. Akkori írásomban az Erdélyben a közelmúltban felépített számtalan ortodox templom példáját hoztam fel arra, hogy ezeknek történelemátformáló hatásuk van. „Ha van erős érv, ami alátámasztja az építészetoktatásban is kötelező érvényűként tanított kortárs jelleg fogalmát, akkor ez az: minden épületnek a saját korára jellemzőnek kell lennie ahhoz, hogy a különböző korok egymás mellé rendelt épületei együttesen hitelesen tolmácsolják az adott terület történelmét.”
A Budapestre tervezett iszlám mecsettel meglátásom szerint nincsen baj, az itt élő és a jövőben érkező iszlám híveknek alapvető joguk van Magyarországon is gyakorolni a hitüket. Az épület(ek) megvalósításán múlik a lépés sikere vagy sikertelensége: helyes építészeti eszközökkel a budapesti mecset hitelesen fogja tolmácsolni a mai kort, amikor Európában nagyobb számban jelennek meg az iszlám hívek. Ismétlem: a ma Európájában, és nem a Közel-Kelet múltjában.
