Egyetemista építészlányok mutatják meg a gazdasági trendet

Feje tetejére áll mostanában a világ – és sok szempontból éppen ez a legjobb, ami vele történhet.

New economy – már így emlegetik a jelen gazdaságát, amely a 2008-as válság óta egyre jobban átalakul. Ami korábban elképzelhetetlen volt, mára kezd valósággá válni: lehet bizalmon alapuló együttműködéseket kialakítani. Ha mindenki hozzáteszi az adottságokhoz, amije van, a gazdasági folyamatok résztvevői előbb-utóbb megtalálják a számításaikat.

A múlt héten kaptam egy levelet, hogy lesz egy építészkonferencia Csopakon. Már-már félretettem, mikor rájöttem, hogy hiszen éppen arról szól, ami mostanában engem a legjobban érdekel. A Praxismodellek – okos építészet névre hallgató konferencia ugyanis az új gazdasági környezetben kívánt működőképes alternatívákat mutatni gyakorló építészek számára.

Nyilván nem kell senkinek ecsetelni, hogy 2008 után szinte elsőként éppen az építészek szívták meg, de jó alaposan. Egyfelől nem volt igazán versenyképes a gyakorlatuk, amikor egy ház létrejötténél csak a tervezésben kívántak részt venni, az építés maga már nem érdekelte őket, másfelől pedig a hitelek leállásával egyszerűen megszűntek az építkezések és így a tervezési megrendelések. Emiatt az elmúlt hét évben egyre általánosabbá vált, hogy a feladat nélkül maradt építészek elkezdtek mindenfélével foglalkozni. A konferenciára olyan előadókat hívtak meg, akiknek bejött ez a lépés. És olyat is, aki a 2008 előtti korszakot már nem ismerte, így eszébe sem jutott, hogy görcsölni kellene, mikor belefog valami nagyszabású dologba.

Csopakon volt például olyan előadó, aki a fentiekhez hasonlóan arra jutott, hogy az építésznek nem ér véget a feladata a tervezés befejezésénél. Kiss Péter sikeres üzleti modellt dolgozott ki – vonatkozó szabályozás híján – arra vonatkozóan, hogyan működjön együtt tervező és építtető. A modell szerint a tervező nemcsak tervet, de költségkiírást is készít, tárgyal a kivitelezővel, az anyagkereskedővel, alkuszik, felügyeli az építkezést. Cserébe a tervezési díjon felül az építési költség 2-3 százalékát kéri el. Az építtető közvetlenül szerződik a vállalkozókkal, de ezt is az építész készíti elő – így a folyamatból kimarad a gyakran óriási haszonkulccsal dolgozó, a megrendelő ismerethiányát kihasználó generálkivitelező. Így az épület annyiba fog kerülni, amennyi a valós értéke. A sikeres vállalkozás titka az együttműködésben és a túlzott haszonlesés elmaradásában rejlik. Az építész pénzre váltja a tudását, de csak annyira, amennyit az valóban megér, cserébe komolyan is veszik, ami mindkét fél érdeke.

A konferencián bemutattak egy teljesen új szerkezeti rendszert is, amelyet egy másik előadó – aki történetesen magyar építész-feltaláló – fejlesztett ki. Portik Adorján találmányának köszönhetően olcsó, mindenhol beszerezhető anyagokból határtalanul szabad építészeti formaképzésre nyílik lehetőség.

Az építészek gyakorlati tapasztalatszerzését és egyúttal szociális, társadalmi problémák megoldását zászlajára tűző, mára nemzetközi elismertségre szert tett Hello Wood egyik vezetője, Pozsár Péter is az előadók között volt. A Hello Wood idei munkásságáról külön is fogok írni, most csak annyit említenék meg, hogy éppen a csopaki nyári építőtáboruk biztosította a konferenciának a helyszínt.

Baróthy Anna, egy sikeres, dizájnalapú termékfejlesztéssel foglalkozó előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a művészi oktatásból hiányzik a gazdasági szemléletre, eredményességre való képzés. Neki úgy sikerült az áttörés, hogy tehetséges, innovatív csapatot szervezett, akikkel együtt képesek lettek komoly eredményeket elérni. A Szövetség ’39 csoport nemrégiben egy különleges, élő gátrendszer ötletével állt elő, amellyel a bolygó felmelegedése miatt emelkedő tengerszint ellen lehetne védekezni. A komplex gondolkodású csapat el is nyerte a francia Jacques Rougerie Alapítvány innovációs építészeti versenyének fődíját.

A 4-es metró két legsikeresebb, Duna-parti állomásának tervezői is képviseltették magukat – Hatvani Ádám vonatkozó előadásából kiderült, hogy nemcsak elismert alkotók vannak az irodájukban, de tőlük indult ki a Kortárs Építészeti Központ is, amely kezdeményezőként budapesti jelentőségű projektekben vesz részt hivatalos szervekkel, befektetőkkel és aktív civilekkel együttműködésben.

Alföldi György tiszteletreméltó életútja is remek példa arra, mi mindent kezdhet magával az elhivatott építész. Alföldi volt már szakmai szemléletét megtartva múzeumigazgató, várostervező, projektmenedzser és mediátor  is – érzékenyen és sikeresen reagálva mindig a kor kihívásaira.

Deák Krisztina és hölgyekből álló építészcsapata meglepő helyről, a Fővárosi Önkormányzattól érkezett. Kiderült, hogy a fővárosnál van „városmegújító csoport” (ők azok), akik pályázatokat írnak ki, civileket és önkormányzatokat hoznak össze, és számos budapesti fejlesztés előkészítése és támogatása nekik köszönhető. A projektek menedzselésénél hozzáértőként törekszenek a gazdaságélénkítés, az építészeti minőség és a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítésére.

A végére hagytam kedvenceimet, akik fiatal építészhallgató létükre nem kisebb fába mertek belevágni, minthogy ellássák az országot köztéri ivókutakkal. Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia és Zoletnik Zsófia ötletének apropóját egyszerűen az adta, hogy szomjasak voltak Budapesten a tűző napon, és nem találtak sehol egy ivókutat, amivel szomjukat oltsák. Ekkor – tessék figyelni – nem kezdtek el szitkozódni, és minden hivatal édesanyját meg minimum a rendszerváltást szidni, hanem jó mentalitással eldöntötték, hogy megoldást találnak a problémára. Reálisan gondolkoztak, és a meglévő adottságokból szerettek volna kiindulni – így jöttek rá, hogy mindenhol van tűzcsap, csak azt kellene valahogy megoldani, hogy abból inni lehessen.

Tűzcsapból ivócsap. Alkotók: Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia, Zoletnik Zsófia. Forrás: Építészfórum

Az Ivócsap projekt ötletgazdái ezt követően – szembesülve a hatósági, engedélyeztetési, anyagi és technikai problémákkal – sem hátráltak meg, hanem szép türelmesen elmentek előbb a tűzoltókhoz, majd a vízművekhez, majd megtervezték a szükséges kiegészítő elemet, prototípust gyártattak saját költségen, támogatót szereztek, tárgyaltak, satöbbi, és most éppen ott tartanak, hogy már az ország bármely pontjáról lehet náluk rendelni ilyen tekerentyűt. A felszerelést követően a tűzcsapot kiegészítő csapot csak meg kell nyomni, és már jön is a vízsugár – ennyire egyszerű. (Időben kapcsoló, trendi szemléletű önkormányzatok számára kézenfekvő fejlesztési lehetőség.)

Az előző fejlesztés támogatói között ott volt a Design Terminál is, amely évente 400 vállalkozást vizsgál meg és segít tanácsokkal a nemzetközi piacra kerülésben. Böszörményi-Nagy Gergely beszámolója szerint az arra érdemes cégek féléves mentorprogramban is részt vehetnek, amelyen keresztül a kezdő magyar vállalkozás nemcsak Bécsben, de akár Los Angelesben is találhatja magát

Szóval lehetőség és alternatíva, úgy tűnik, van, félre kell tenni a félelmeket és bele kell vágni.