A visegrádi épületet az utazó zsűri kevesebbre tartotta, mint a többiek, akik visszafogottsága miatt követendő példának látták. A szomszédos, Makovecz Imre által tervezett tornaterem kapcsán kisebb vita is kerekedett, mikor egyesek azt állították, hogy a meglepően időtálló épület nagyobb hatással van az odaérkezőre, mint a mellette álló új, csűrszerű faépítmény. Mások szerint éppen ez a baj – válaszként váratlan tapsvihar érkezett a jórészt építészekből álló közönség részéről.
A jelenség egyúttal rávilágított számomra arra, miért tudott a galyatetői kilátó nyerni. Hozzáteszem, a zsűri tagjai egyenként szavaztak, a végeredmény csak a végén derült ki. Én például ugyanúgy maximum pontszámot adtam rá, mint a műteremházra, amelyet győztesnek szerettem volna látni. A kilátó hozta el a legtöbb pontot azoktól is, akik személyesen látták, és azoktól is, akik nem. Azzal, hogy bevallottan mai, jó hangulatú alkotás, jól fotózható, felismerhető, beazonosítható térbeli kompozíció. Ezzel képes volt mindenki szimpátiáját elnyerni.
Hogy jön ide a visegrádi, régi Makovecz épület? A mai napig izgalmas, magas színvonalú építészeti mű alkotója szándéka szerint érzékelhetően képvisel egy konkrét világnézetet, és mivel az épület hosszú távon létezik, ráadásul nagy léptékű, ezt az üzenetet puszta létével szinte sulykolja az emberbe. Ez a „sulykolás” az, ami képes néha ellenérzést kiváltani – nincsen mindig olyan hangulatban az ember – és ez az, aminek minőségi építészeti megoldásokkal társult hiánya a szellemi tartalmakban bővelkedő vetélytársak között is győzelemre segíthette a könnyed, vidám kilátót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!