Az épületlátogatásokról szóló, előző beszámolómat ott hagytam abba, hogy következett aztán a Média Építészeti Döntő, amelyen meglepetésre a galyatetői kilátó nyert. A meglévő kilátóhoz azért kellett hozzányúlni, mert a körülötte álló fák túlnőtték, és nem lehetett róla kilátni. Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron építészek a kőkilátót egyszerűen betonból folytatták, az új rész belsejében pedig ideiglenes szállásokat, bivakokat alakítottak ki. Az elképzelésnek három, különlegesnek mondható részlete volt: az eddigi belső lépcső helyett a feljárót kívülre tették, ezt körbevették leesés elleni hálóval, a betonfelépítményben rejlő szobákra pedig színes körablakokat tettek. Az egyszerű, kortárs eszközökkel a régi épület külső megjelenése teljesen átértékelődött. Térbeli, divatos montázs jött létre, amely nem akart semmilyen konkrét üzenetet közvetíteni, kellemesen semleges maradt. A megújult építmény így tökéletes hordozó alanya lett egy szintén egyszerű, mégis jelentős üzenetnek: messziről láthatóan került fel a hálóra az Országos Kéktúra felirat.
A galyatetői kilátó részlete. Forrás: Építészfórum
Ennyi elég is volt a sikerhez. Az érezhetően jókedvű alkotás olyan versenyzőket utasított maga mögé, mint a Trefort-kertben megvalósult, rendhagyó és megrázó erejű emlékmű, amely az egyetem II. világháborús áldozatainak állít emléket. Vagy éppen a debreceni műteremház, amelynek művészi értékei a helyszínen voltak érzékelhetőek igazán.
A kilátó nemcsak a zsűri értékelésében bizonyult legjobbnak, hanem elhozta a több héten keresztül zajló közönségszavazás alapján osztható díjat is. Ezzel olyan bravúrt hajtott végre, amire igazán ritkán van példa: a galyatetői kilátóról elmondhatjuk, hogy egyszerre bírja az egyre inkább építészeti látásmóddal bíró média-zsűri és a szélesebb közönség tetszését is.
A MÉD-döntő alkotásainak pontozása során érdekes ellentét jelentkezett a zsűritagok között. Akik végigjárták a döntőbe jutott hat épületet, érezhetően máshogy értékelték ezeket, mint akik nem. A badacsonytomaji kápolna például kevesebb pontot kapott személyes tapasztalat, mint fotók alapján. A műteremház viszont éppen fordítva.
A visegrádi épületet az utazó zsűri kevesebbre tartotta, mint a többiek, akik visszafogottsága miatt követendő példának látták. A szomszédos, Makovecz Imre által tervezett tornaterem kapcsán kisebb vita is kerekedett, mikor egyesek azt állították, hogy a meglepően időtálló épület nagyobb hatással van az odaérkezőre, mint a mellette álló új, csűrszerű faépítmény. Mások szerint éppen ez a baj – válaszként váratlan tapsvihar érkezett a jórészt építészekből álló közönség részéről.
A jelenség egyúttal rávilágított számomra arra, miért tudott a galyatetői kilátó nyerni. Hozzáteszem, a zsűri tagjai egyenként szavaztak, a végeredmény csak a végén derült ki. Én például ugyanúgy maximum pontszámot adtam rá, mint a műteremházra, amelyet győztesnek szerettem volna látni. A kilátó hozta el a legtöbb pontot azoktól is, akik személyesen látták, és azoktól is, akik nem. Azzal, hogy bevallottan mai, jó hangulatú alkotás, jól fotózható, felismerhető, beazonosítható térbeli kompozíció. Ezzel képes volt mindenki szimpátiáját elnyerni.
Hogy jön ide a visegrádi, régi Makovecz épület? A mai napig izgalmas, magas színvonalú építészeti mű alkotója szándéka szerint érzékelhetően képvisel egy konkrét világnézetet, és mivel az épület hosszú távon létezik, ráadásul nagy léptékű, ezt az üzenetet puszta létével szinte sulykolja az emberbe. Ez a „sulykolás” az, ami képes néha ellenérzést kiváltani – nincsen mindig olyan hangulatban az ember – és ez az, aminek minőségi építészeti megoldásokkal társult hiánya a szellemi tartalmakban bővelkedő vetélytársak között is győzelemre segíthette a könnyed, vidám kilátót.
