A zenéért dobog majd a Városliget új szíve

Lassan elkészülnek a Magyar Zene Háza engedélyezési tervei. Elmentem, megnéztem, hogy áll a projekt, és mi lesz egyáltalán az épületben.

Tanulgatjuk a nevet: Fujimoto. A Városliget fái között, a Városligeti-tó partján túlméretezett palacsintaként, vagy lebegő óriásgombaként kinéző Magyar Zene Házának tervezője nagyon részletes tervet adott be a pályázatra, nem véletlenül nyert. A futurisztikus épületkoncepció elsőre elnyerte a szakma tetszését, ami sikeres átértelmezése a természeti formáknak, mégis nemzetközi léptékben is egyértelműen új építészeti megoldás.

Nem könnyű olyat tervezni, amilyen még sohasem volt a világon. Az építészek figyelemmel kísérik egymás munkáit, hiszen tudják, mennyire nehéz már újat mutatni. Akinek sikerül mégis valami olyat létrehozni, ami egyszerre hiteles és eredeti, azt őszintén megsüvegelik. Így járt Fujimoto is, aki nem véletlenül vált világszerte elismert sztárépítésszé. Ehhez a státuszhoz ugyanis kell ez az eredetiség, a valóság átértelmezésére képes teremtő erő.

A Magyar Zene Háza alapkoncepciója egy óriási növénnyel, mondjuk egy fával analóg. Felülnézetben kör alakú, és áttört struktúrájú, mint sok fa lombja, átszűrődik rajta a fény. A „lomb” alatt a fa törzsében találjuk a lépcsőházat, a lifteket, éppúgy, ahogy a fa törzsében is futnak a kis szállító csövek. Eddig működik a párhuzam, ami ezt követi, az már egyszerre művészet és építészet.

Az épület külső megjelenését a felső szint határozza meg. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy szélein elvékonyodó, a közepén megvastagodó lepényforma. Ahol vastag, ott elférnek benne a használati terek, a szélein pedig azért vékonyodik el, hogy finomabb legyen a forma. A hatvanas-hetvenes évek finomságokra kevésbé érzékeny építészei valószínűleg megelégedtek volna azzal is, ha a kör alakú lepényforma minden irányban egyforma magas, szerencsére azonban ma már bármilyen formát lehet tervezni. A Magyar Zene Háza éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egy parkban elhelyezni egy nagyméretű épületet úgy, hogy a zöld és az épített környezet közötti határ elmosódjon. (Erre az alaphelyzetre alternatív válasz a másik japán iroda, a SANAA által tervezett Új Nemzeti Galéria épülete is.) Erre megoldás például a széleken elvékonyodó forma, és a lebegő hatás is, amit a kisebb alapterületű és sok üveget használó alsó szinttel ért el az alkotó.

A park fái között sétálva könnyed átmenettel érkezhetünk be a Magyar Zene Háza alá. Az itt kialakított szabadtéri színpad, a nyilvánosság előtt megnyitott vertikális és horizontális közlekedők elérik majd, hogy szinte észrevétlenül sétáljunk be az épületbe: Fujimoto határokat elmosó terve tehát nem csak a tömegformálásban működik.

A földfelszín alatt lesznek a kiállítóterek, ahol állandó és ideiglenes kiállításokat is terveznek. Ide bárki lemehet majd, jegyet csak a kiállításokra, esetleg a földszinti termekben rendezett programokra kell majd venni. A kívülről legfeltűnőbb, felső szint nyújt teret az irodáknak, egyéb üzemeltetési helyiségeknek – így maradhat az épület mindenki előtt nyitva, miközben az itt dolgozóknak biztosítja a zavartalan munkakörülményeket.

A különös épület legfőbb feladata ugyanis az lesz, hogy nyitottságával, transzparenciájával is kifejezze, a zene mindenki számára elérhető, különleges lehetőség. A komplexum minden helyszíne szeretné majd megszólítani a közönséget, és megmutatni, milyen lehetőségek vannak a zenében. És itt nem „csak” a komolyzenére, vagy a népzenére gondolnak a leendő üzemeltetők, akik a tervezési folyamatot már az elejétől a legnagyobb figyelemmel kísérik, és ötleteikkel kiegészítik. A Magyar Zene Háza a magyar zenetörténetet, népzenét és zenepedagógiát komplexen mutatja majd be az ide látogató hazai és külföldi vendégeknek.

Kérésemre nagyon kedvesen engedtek bepillantást a műhelymunkába. Százas nagyságrendű javaslatot, ötletet dolgozott már ki a Batta András által vezetett csapat, akiknek a feladata lesz majd a Magyar Zene Háza működtetése. A projektet kiemelt figyelemmel kíséri a zenei szakma, állandó külső tanácsadók segítik a munkát. Abban hisznek, hogy a mai múzeumok, kiállítóterek sikere három dolgon múlik: a bemutatott anyag minőségén, az interaktív, látogatókat bevonó ötleteken és magán az épített környezeten.

Interaktív lesz például egy „multitouch” asztal, amellyel a hallás folyamatát és az agy hallásban betöltött szerepét bemutató animációk lesznek lejátszhatóak. Mozgásérzékelésen alapuló interaktív játék segít majd megtanulni szolmizálni, és képernyővel összekötött gépzongora mutatja meg, milyen hangot szólaltattunk meg. Hotspotok segítségével további információk nyithatóak majd meg, ezen keresztül zenetörténeti ismeretekhez is juthatnak a látogatók. A kiállítótereket úgy alakítják ki, hogy legyen hely alkalmi tárlatoknak, eseményeknek, kortárs koncerteknek. A tervek szerint keresett turnéhelyszín lesz az épület.

Az engedélyezési folyamat a végéhez közeleg, közben már gőzerővel dolgoznak a kiviteli terveken is. A hazai viszonylatban szokatlan, de izgalmas épületre még várnunk kell, 2018 márciusára készül csak el, de úgy tűnik, ez a várakozás megéri.